Napi friss

Teljes átalakulás A Konyhafőnökben: Fördős Zé helye sem biztos?

Kolosi Péter elmondása szerint vérfrissítést kap a műsor Sárközi Ákos távozásával, és több személyi újítás is lesz.

Sokakat meglepett a hír, miszerint kedvenc séfjüknek már nem lesz szerepe A Konyhafőnök új részeiben. Sárközi Ákos távozásával kapcsolatban továbbra sem tudni sok részletet, ám azt most Kolosi Péter, az RTL Magyarország tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese elárulta, hogy teljesen nem kell majd a nézőknek nélkülözniük a séfet. A rejtélyes megfogalmazástól azért nem lett tisztább a kép A Konyhafőnök zsűrijének összetételét illetően, de azt már tudni lehet, hogy több személyi változás is lesz a műsorban. „Az ítészek köre bővül. Be fogjuk mutatni az új csapatot – annyit elárulhatok, hogy több személyi újdonság is lesz benne, és a műsor szerkezete is megváltozott” – fogalmazott Kolosi az Indexnek.

A bennfentes pletykák szerint ennél is nagyobb lehetett volna a változás, hiszen Fördős Zé alatt is rezgett a léc. A kommentelők szerint sokan el fognak pártolni a műsortól, hiszen Sárközi Ákos személyiségével többen tudtak azonosulni, mint például Rácz Jenőével.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rácz Jenő (@chefjenoracz) által megosztott bejegyzés

„Szerintem egyszerű a válasz, már nem sok olyan műsor van, amit azért nézünk, mert a benne szereplő ember szimpatikus, emberséges, stb. Majd jön helyette egy új, botrányosabb, fiatalabb séf, akit lehet utálni, és emiatt nézni a műsort” – fogalmazott egy Reddit-felhasználó, mire többen találgatni kezdtek a jövőbeli séf személyét illetően. Korábban az az információ látott napvilágot, hogy Magyarország top 3 Michelin-csillagos séfje közül kerül ki az új ítész. Ennek alapján viszonylag kevés név jöhet szóba: a kétcsillagosok közül Pesti István és Széll Tamás – utóbbit többen várnák A Konyhafőnökbe. Az egycsillagos séfek közül már nagyobb a merítés, mégis a legtöbben a képernyős tapasztalattal már rendelkező Tóth Szilárdra tippelnek zsűritagként, aki egyébként többször volt vendég a műsorban.

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!