Napi friss

Nemazalány nyomkövetővel figyeli, hol jár a párja

A fiatal énekesnő rendesen keresztülhúzta párja számításait

Halastyák Fanni, vagy művésznevén Nemazalány és szerelme, Fenyvesi Barna az RTL Reggeli műsorában meséltek a vasárnapi Sztárbox-adásban történt eljegyzésükről. „Gyönyörű szép kezecskéjére rá sikerült húzni, történt itt egy lánykérés a boksz után. Ha már az a meccs nem lett megnyerve, egy másik meccset megnyert magának, az biztos” – kezdte Barna lelkesen mesélni, hogyan tervelte ki kedvesének ezt az akciót.

Fannit óriási meglepetésként érte a lánykérés, egyáltalán nem számított rá, különösen nem akkor és ott. Annyi minden történt egyszerre vele, hogy nem is tudta feldolgozni. Sőt a nagy pillanatban igazából nem is adott választ, de elmondása szerint nem is volt kérdés, hogy elfogadja a gyűrűt. „Az alapkoncepció, az nem ez lett volna, a ringben történt volna meg, csak ott ő úgy döntött, hogy hát ő mégse ad interjút a meccs végén… Ez kicsit keresztülhúzta a számításaimat.” Ezen a ponton Fanni gyorsan közbeszólt, hogy nem ő döntött így, hanem máshogy alakultak a dolgok. Ugyanis Hódi Pamelával való meccsük utolsó menete előtt Fanni feladta a mérkőzést, és egyből orvosi vizsgálatokon kellett átesenie. „Ettől függetlenül kellett egy B terv, úgyhogy a Fókusz-interjúban, egy öltözőben sikerült ezt végrehajtani. A napot már nem akartam eltolni. Nagyon őszinte kell hogy legyek… Kevésbé izgultam a bokszmeccs miatt, mint emiatt… Azért életembe nem kértem meg még a kezét senkinek. Előre elterveztem mindent. Majd szépen a ringben jönnek biztos a fények, a füst, minden, mert előre le van szervezve, beszélve minden, hogy megyek be az interjú közben, aztán nincs interjú… Hú, mondom, most mi legyen? Úgyhogy ki kellett találni valamit.”

A Sztárbox után kérte meg Fanni kezét (Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu)

Fanni nem érezte még úgy, hogy megteszik ezt a lépést, csak annyit, hogy egy másik úton indult el a kapcsolatuk. Ez volt már korábban is téma köztük, de mint kiderült, csak elterelő hadműveletként és a gyűrűméret kiderítése érdekében. Barna kitalált a jövő évre egy időponttervet, és felvette Fanni egy gyűrűjét a kisujjára, hogy legyen viszonyítási alapja. Az üzletben való nagy válogatás közepette viszont majdnem lebukott, mert addig kikapcsolta a nyomkövetést a telefonján, hogy kedvese ne lássa, egy ékszerboltban van. De épp akkor egy fellépésre kellett volna vinnie Fannit, aki pedig feszülten várta, hogy hol marad már, amikor indulniuk kéne.

Szerencsére tökéletes lett a gyűrűméret, de az esküvőszervezéssel még legalább egy évet várnak, jelenleg jó így nekik. „Nem vagyok egy nagyravágyó lány, azt szeretem, ha családias, nyugodt, békés minden. Nekem bárhol jó, én nem vagyok ilyen nagy cicomás csaj… Vannak barátaim, de nagyon kevés, lehet, hogy ez így jó, de most, ha elgondolkodom, ki fog mögöttem ülni mint az én vendégseregem… Na mindegy” – zárta le Fanni nevetve a témát.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!