Napi friss

Liptai Claudia újra elmondta: Havas nem pakolhatott a kufferébe

Claudia 20 évvel később tálalt ki!

Húsz évvel ezelőtt Liptai Claudiával és Havas Henrikkel indult a TV2 reggeli adása, a Mokka. Ebből az alkalomból fogadta a stúdióban a színész-műsorvezetőt Szabó Zsófi és Istenes László, akik a kezdetekről faggatták. „Az első napon a Havas hagyta, hogy én köszöntsem először a nézőket, de azt hiszem, már a harmadik napon összevesztünk. Jött egy tanárnő, aki éhségsztrájkba kezdett. Henrik a hölgyre nézett, és akkor azt mondta neki, hogy hálás lehet a férje, mert van magán néhány pluszkiló. Ekkor akadtam ki, hogy hogy lehet ilyen bunkó, még az adás után is hangosan anyáztunk a folyosón. De volt az emlékezetes bugyiárus interjú is, amikor egy férfi különböző tangákat mutogatott. Henrik rám nézett, és azt mondta: ’Claudia, ilyet maga soha ne vegyen fel az óriási fenekére.’ De ekkor jöttem én: ’Szeretne maga ebbe a kufferbe pakolni, de soha nem fog!’” – anekdotázott Clau, aki azt is elmesélte, hogy volt olyan reggel, amikor Havas azzal indított, hogy „ma kirúgatja, mert annyira nem bírja elviselni.” Persze ez soha nem történt meg, hiszen a párosuk több mint legendás a magyar televíziózás történetében. Ritka az, amikor két műsorvezető között úgy működik a kémia, hogy a készítők biztosak lehetnek a magas nézettségben.

Kiemelt kép: Ványi Ákos/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!