Napi friss

Sztárbox: Megtudtuk, mi lesz Noszály Sándor hiányos fogsorával

Nem csinál belőle nagy ügyet, hogy az egyik ütésnél több foga is repült.

Ahogy már írtuk, véres vasárnappal startolt el az idei Sztárbox, ugyanis minden összecsapásnál valakinek orvosi segítségre volt szüksége. A legnagyobb csapás Noszály Sándort érte, aki Nemazalánnyal és Varga Ádámmal ellentétben nem lett rosszul meccs közben és utána sem, viszont a ringben hagyta két fogát. Egy óvatlan pillanatban ugyanis kiesett a fogvédője, Pribelszki Norbert pedig akkorát sózott rá, hogy az ütésnek hiányos fogsor lett a vége. Noszály a meccs után vérrel teli szájjal, pöszén tudott csak nyilatkozni, másnap azonban a story.hu megkereste, és akkor már rendben volt a beszéde. „Már folyamatban van a megoldás. Most egy ideiglenes pótlás van a helyén, de megoldják az orvosaim, hogy a későbbiekben is rendben legyen, úgyhogy nincs probléma. Ez benne van a sportban, úgyhogy nem is szeretnék ezzel különösebben foglalkozni. Ez van, megyünk tovább” – mondta rövidre zárva a témát a teniszedző, aki egyébként az est egyik továbbjutója lett.

Végül Noszály Sándor kezét emelték a magasba (Fotó: Trenka Attila/fotocentral.hu)

 

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!