Napi friss

Átvették az uralmat a Schobert gyerekek

Lara és Norbika már-már versenyt űznek a celebkedésből.

Schobert Norbi és Rubint Réka gyermekei szó szerint beleszülettek a show-bizniszbe, sorsuk pedig ezzel már ideje korán megpecsételődött. Bár vannak olyan sztárcsemeték, akik még véletlenül sem akarnak híres szüleik nyomdokaiba lépni, ám Laráról és az ifjabbik Norbiról ez nem mondható el. Míg a fitneszházaspár az utóbbi években egyre inkább a háttérbe vonult, és évről évre kevesebb nyilvános szereplést, megjelenést vállalt, addig gyerekeik szinte versenyt űznek a celebkedésből. Az utóbbi években ugyanis több nagyszabású műsorban is láthattuk a Schobert gyerekeket. Míg Lara az Álarcos énekes című műsor fagyi jelmeze alatt rejtőzött, addig Norbi a Farm VIP 3. évadában vitte el a show-t – szó szerint. A nomád reality legifjabb versenyzője ugyanis addig ment, míg meg nem nyerte a műsort, majd egy évvel később már a konkurens csatornához igazolt, és a Sztárboxban állt a kötelek közé. Ezúttal Larán a sor, hogy megmutassa boksztudását, Norbika után ugyanis a 20 éves lány méri össze az erejét az ökölvívógálán, míg öccse a TV2 énekes-tehetségkutatójában, a Megasztárban ereszti ki a hangját, és száll versenybe Az év hangja címért. A legifjabb testvért, Zalánt vajon mikor és milyen műsorban fogjuk viszont látni?

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!