Alig két hete jelentette be az egykori Nyerő Páros, Megyeri Csilla és Molnár Zsolt, hogy 11 hosszú év után külön utakon folytatják az életüket. Mindketten szeretetteljes sorokkal és ugyanazzal a fekete-fehér képpel tudatták közösségi oldalaikon a szakítást, ám egyetlen ponton mégis nagyon különbözött a két poszt egymástól. Zsoltiéba ugyanis bekerült egy kétértelmű mondat: „A korrektség részemről megtörtént…!” – írta. A kijelentés pedig azonnal találgatásokat indított el, hogy ezek szerint Csilla nem volt korrekt?! Talán megcsalta Zsoltit? Sokaknak eszébe jutott Krausz Gábor szakítós posztja is, amiben, mint tudjuk, a sztárséf ravaszul elrejtette a Fricska táncegyüttes nevét, a sajtó és a követők pedig seperc alatt kitalálták, hogy harmadik fél rondíthatott bele a házasságukba. A story.hu kíváncsi volt, vajon Csilla mit szól Zsolti sejtelmes kijelentéséhez. „Mielőtt Zsolti kirakta a posztot, megmutatta nekem, ahogy én is neki az enyémet. Jóváhagytuk egymásnak az írásainkat, szóval pontosan tudtam, mi fog kikerülni – kezdi a story.hu-nak Csilla, majd így folytatja: – Azt gondolom, jó viszonyban váltunk el, és ma is abban vagyunk. Nincs okunk haragudni a másikra. Közösen neveljük tovább a kiskutyánkat is.” Egyébként úgy tűnik, mára nemcsak Csilla evezett új vizekre, aki a napokban felvállalta új kapcsolatát is (noha a pletykákkal ellentétben nem a saját bokszedzőjével, hanem egy Nicola nevű olasz bokszedzővel jött össze), hanem Zsolti is. Legalábbis pár napja egy csinos, ifjú hölgy társaságában látták őt egy balatoni fesztiválon, így feltehetően már ő is túl van a nehezén, és újra ismerkedik.
Kiemelt kép: RTL