Falusi Mariann és Lang Györgyi mindig is a maguk urai akartak lenni, éppen ezért saját maguk menedzserei voltak már a Pa-dö-dő indulásakor is. Kettejük együttessé alakulását Presser Gábornak köszönhetjük, a Bye-bye, Szása megjelenése után pedig két út kínálkozott épp felfelé ívelő karrierjükben: vagy felülnek az akkortájt megszokott „haknivonatra”, vagy maguk egyengetik a pályájukat. Az előbbivel kapcsolatban nekik is voltak kellemetlen élményeket. „Amikor a Bye-bye, Szása kijött, rettenetesen ment. Volt olyan év, hogy 280 koncertünk volt, és még a többi fellépés. Mi rámentünk arra, hogy állítsunk össze egy olyan anyagot, ahol kijövünk ebből a borzalmas haknizásból. Mert volt olyan, hogy elénk raktak két asztalt, összetolták, hogy ez a színpad. Ilyen hozzáállás volt. De olyan is, hogy egy ruhatári pulton volt a Demjén. Ilyen hivatkozások voltak, és ezt mi nem akartuk” – mesélte a Hajógyár Életút sorozatának vendégeként Falusi Mariann. Lang Györgyivel ennél magasabbra tették a lécet, és maguk építették fel azt, amit manapság legalább egy menedzser intéz egy zenekar esetében. Sőt mint elárulta, minden vállalkozásuk úttörőnek számított: maguk találták ki a plakátjaikat, a fellépőruháikat, a különböző dizájnelemeket, amiket előttük senki sem használt még idehaza. Például digitális technológiát alkalmaztak már a második lemezük készítésekor, vagy hogy neonszíneket hozattak Bécsből a nyomdába, hogy azokkal nyomják ki a lemezborítókat, ahogyan illatos lemezük is volt.
Kiemelt kép: Vörös Szilárd/fotocentral.hu
