Napi friss

Szily Nóra két kezével kaparja a falat, sokan féltik

Az 59 éves tévés kívül-belül igyekszik rendet rakni, nem riad vissza a nehéz fizikai munkától sem.

Egy új kezdethez szükség van arra, hogy mindent elhagyjunk, amire már nincs szükségünk – így vélekedik Szily Nóra, és az elmúlt heteket azzal töltötte, hogy ezt meg is valósítja. A tévés nem is tagadja, mostanában nehéz időszakon ment keresztül: elveszítette az édesanyját, véget ért a párkapcsolata, és mint azt most elárulta, hiába vásárolta meg álmai házát, kiderült, csúnyán átverte az eladó.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Szily Nóra (@szilynora) által megosztott bejegyzés

Emiatt több fronton is arra kényszerült, hogy újragondolja az életét, ami végül egy nagy lomtalanításba csapott át, majd pedig abba, hogy maga kezdte el felújítani a házát. A Facebookon közzétett videó szerint kőműveskalapácsot ragadott, és ő verte le a házról a lábazatot – ez hivatott azt eltakarni, hogy alulról vizesedik az épület. „Most, hogy tele vagyok energiával, kerestem egy vályogházszakértőt, aki minden lépést elmondott. Az ELSŐ, hogy lélegezni tudjon a fal, ergo le kell verni a párolgást gátló lábazatot, ami már itt-ott fel is púposodott, jelezve a bajt. Hm. 3 napja még azt sem tudtam, mi az a ’kőműveskalapács’, aztán vettem, és nekiálltam a bontásnak. Én. Egyedül” – írta Nóra a videóhoz, ami vegyes fogadtatásra talált.

Voltak, akik féltették a törékeny alkatú, 60. évében járó tévést, míg mások elismeréssel szóltak arról, hogy egyáltalán belekezdett egy ilyen munkába. A kommentelők között Endrei Judit is megjelent, aki szintén aggodalmát fejezte ki: „Jesszusom! Azért ezzel óvatosan!!!” – írta, mire Nóra megköszönte az aggódást, és jelezte, hogy a bontási munkát élvezi, és természetesen nagyon odafigyel, hogy ne essen baja.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!