Napi friss

A Gólkirályság sztárja igazi sportember: „Kis túlzással már az óvodában megvolt a nyolc kockám”

Azonban a pandémia óta a sorozat Oleticsét megformáló Mohácsi Norbertnek is oda kell figyelnie az étkezésre.

„Már általános iskolában is legalább két sportot űztem mindig párhuzamosan egyszerre. Kézilabdáztam, röplabdáztam, kosaraztam, atletizáltam, de végül a focinál kötöttem ki. Ezért is nagyon nagy áldás, hogy a Gólkirályságban játszhatok. A Színművészetin elkezdtem edzegetni, azt találtam ki, hogy minden óra előtt és minden óra után csinálok húsz fekvőtámaszt. Így aztán fénykoromban napi 600 fekvőtámasz volt a statisztikám. Ma már, azt hiszem, ez nem menne. Hetente 3-4 alkalommal eljárok kondiparkba, saját testsúlyos edzéseket végzek. A zsúfolt konditermek nem nekem valók, nekem a mozgás magányos tevékenység, a párommal sem szoktunk együtt sportolni. Én ilyenkor szeretek magamra koncentrálni, befelé figyelni, akár elmélázni valamin − mondja Mohácsi Norbert, a szintén színész Mikecz Estilla párja. – 35 felett kezdtem azt érezni, hogy kénytelen vagyok az étkezésre is odafigyelni. Vékony, inas, szálkás alkat vagyok. Kis túlzással már az óvodában megvolt a nyolc kockám. Aztán azt láttam, hogy a pandémia alatt elkezdtek rám feljönni a pluszkilók, a kockák elkezdtek feltöltődni. Akkor jöttem rá, most már nem ehetem két pofára a fehér kenyeret, csak egy pofára, és nem naponta, csak kétnaponta. Ha egy színházi előadás után este éhesen hazaesek, azt nem tudom megállni, hogy ne tépjem fel a hűtőt, de extrudált kenyéren eszem a sajtot és a felvágottat. De inkább mozgok. Az aszkéta életmód nem az én műfajom. A focis jelenetek felvétele a Gólkirályságnál több hetet jelentett, és voltak olyan napok, amikor hőségriasztás volt. Egy ilyen munka megterheli a szervezetet, hiszen egy-egy jelenetet több kameraállásból is fel kell venni, átállni, újrakezdeni, nincs idő lemozgatásra és újra bemelegítésre. Ha forog a Gólkirályság, nem kell extra edzés.”

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!