Napi friss

Király Viktor 26 kilót dobott le a boksszal: „Minden jobb így, a szex is!”

Soha nem kapott még ennyi dicséretet az énekes. A feleségétől különösen sokat kap.

Király Viktor 2015-ben egyszer már belekezdett a bokszolásba, de fél év után abbahagyta. Pár hónappal ezelőtt, 110 kilósan azonban kissé kétségbeesve felhívta az egykori edzőjét, hogy segítsen neki lefogyni, Dave pedig már másnap reggel várta őt a bokszteremben. „Sípolt a tüdőm, olyan szörnyű fizikai állapotban kezdtem el újra a mozgást. Aztán amikor kicsit belelendültem, jött a sérvműtétem. Mindeközben csörrent meg a telefonom, hogy van-e kedvem a Sztárboxhoz. Ezt egy jelnek vettem, hogy tartsak ki, a műtét után se vegyem újra félvállról az életmódváltást, és elvállaltam a felkérést” – kezdi a story.hu-nak az énekes, aki látványosan lefogyott.

Viktor 26 kilót dobott le, most 84 kilót nyom, és noha szerinte számára a 80 kiló az ideális, egyelőre meg akar állni, a ringben ugyanis, mint mondja, minden kiló számít, ha valaki nagyot akar ütni. Az énekes sokakkal ellentétben nem az a véresszájú kihívó, aki meg akarja semmisíteni az ellenfelét, esetében Herceg Dávidot. „Ez egy sport, de nem kötelező vérre menni. Persze azért, mert ismerem és jóban vagyunk Dáviddal, nem lesznek gyengébbek az ütéseim, de az biztos, hogy én nem az a típus vagyok, aki úgy áll hozzá ehhez az egészhez, hogy péppé veri a másikat. Én inkább magam ellen harcolok, a régi Viket akarom leütni, aki elhagyta magát.”

A házaspár a napokban a Sziget Fesztiválon bulizott egyet

Az új, kisportolt Viktort viszont kifejezetten kedveli, és lubickol a felé áradó megannyi dicséretben. „Sokkal jobban érzem magam a bőrömben, és nagyon jólesnek az elismerő szavak. Főleg a feleségemtől, aki még életében nem csodálkozott rá, hogy mekkora vállam van, most meg csak úgy kerekedik a szeme. Ennyire fitt még sosem voltam, és az élet minden területén pozitív hatással van rám ez a nagy változás. Több erőm van, ezáltal jobbak, energikusabbak a koncertjeim, és jobb a szex is. De tényleg!” – majd nevetve hozzáteszi, azt azért sérelmezi, hogy Anita a monoklijait látva, egyáltalán nem esik kétségbe, sőt úgy sejti, mintha még tetszene is neki…

Kiemelt kép és fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!