Napi friss

Gelencsér Tímea: „A szüleim nem értették, hogy miért kapja ezt a lányuk”

A bántó megjegyzések még őt is elbizonytalanították: rondának, bénának érezte magát.

Augusztus 17-én megválasztják a Miss Balaton új királynőjét, a korábbi győztes, Gelencsér Tímea mentorként segíti a szépségeket. Ennek kapcsán készített interjút Timivel az nlc.hu, és arról is faggatta a csinos riportert, ő maga hogy küzdött meg a negatív kommentekkel. „Aznap este, amikor megválasztottak szépségkirálynőnek, olvastam kommenteket, amelyek miatt megkérdőjeleztem, hogy megérdemeltem-e egyáltalán. Holott pontosan tudom, hogy mennyit dolgoztam érte, jól szerepeltem az alversenyeken, céltudatos voltam, rengeteget sportoltam, tehát alapvetően azt gondolom, hogy ezek mind kellettek a győzelemhez. A hozzászólások alapján viszont azt éreztem, hogy béna vagyok, ronda vagyok, nem érdemeltem meg ezt a címet. Nagyon nehéz volt feldolgozni, a szüleimnek pedig még nehezebb, nem értették, hogy miért kapja ezt a lányuk. Éppen ezért kialakult bennem egy megfelelési kényszer, hogy na majd én bebizonyítom ezeknek az embereknek, hogy nem véletlenül lettem én az első. Ez a bizonyítási vágy nagyon vissza tud húzni, szóval valamilyen szinten ezzel meg kell majd birkóznia annak, aki elnyeri a koronát. Azóta már megtanultam, hogy oly mindegy, mit írnak a negatív kommentelők. A nap végén én haladok az utamon, és akinek tetszik, az úgyis velem tart. Az ő véleményük viszont fontos nekem, az építő jellegű kritikát pedig meg is köszönöm” – mondta Gelencsér Tímea.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!