Napi friss

Bodrogi Enikő: „Már nem érdekel, hogy mások mit mondanak”

Az X-Faktor legutóbbi évadában az ötödik helyen végzett Voith Ági és Bodrogi Gyula unokája.

„Meghatározó esemény volt az életemben az X-Faktor, nagyon sok tapasztalatot szereztem, felkészített a jövőre. Megtanultam, hogy milyen keményen kell dolgozni az álmaim megvalósításához. Nemrég futottam össze az egykori mentorommal, Herceg Erikával, és Mihályfi Lucával is szoktunk beszélgetni. A többiek már kicsit elmaradoztak az életemből, de ha találkozunk, mindig megörülünk egymásnak. Azóta is énekléssel foglalkozom, nyár végén vagy ősz elején jön ki egy új dalom. A szöveget én írom, és a zenét is, de abban van segítségem – meséli Bodrogi Enikő, aki nemrégiben Térkép címmel jelentett meg egy dalt, amellyel a családja előtt tiszteleg. – Ez a dalom eredetileg csak a papáéknak készült, ők nagyon örültek neki, és azt mondták, jó látni, hogy kezdek kibontakozni. Nyilván a Bodrogi névnek vannak előnyei és hátrányai is, de már nem érdekel, hogy mások mit mondanak ezzel kapcsolatban. Büszke vagyok a családomra, és csak ez számít. Jövőre diplomázom kereskedelem és marketing szakon, ez a terület mindig is érdekelt, emellett az az elsődleges célom, hogy minél több és minél jobb dalt írjak.”

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!