Napi friss

Kovács Dániel Richárd: „Pontosan tudtam, hogy ezek után nem olvashatom fel a fogadalmamat”

Dobos Evelin és Kovács Dániel Richárd esküvője több szempontból is rendhagyó volt.

Dobos Evelin és Kovács Dániel Richárd esküvője abból a szempontból is rendhagyó volt, hogy az egyik kedves barátjukat, Bősze Ádámot kérték fel szertartásvezetőnek. „Ő és természetesen az anyakönyvvezető is gyönyörű beszédet mondtak – meséli Evelin. – Majd mielőtt még kikiáltottak volna minket férjnek és feleségnek, Ádám kérte, mondjuk el a fogadalmainkat. Itt is volt némi csavar. Ugyanis hetekkel ezelőtt megegyeztünk, hogy lesz fogadalomtétel. Dani vágya az volt, hogy spontán mondjuk el egymásnak az érzéseinket és a gondolatainkat. Nekem viszont az volt a fejemben, hogy mindenképpen írjuk le előre és olvassuk fel egymásnak a fogadalmunk, mert nem bíztam a szónoki képességeimben. Végül belement Dani, de tudtam, hogy jobb szerette volna, ha a spontán verzió lenne. Az esküvő előtt egy héttel elkezdtem megírni a fogadalmam, és nem ment. Egészen az utolsó éjszakáig próbálkoztam, de valahogy nem sikerült jól megfogalmaznom írásban azt, amit gondolok és érzek. Néhol túl távolságtartónak tűntek a szavaim, aztán túl gejlnek. Odáig jutottam, hogy jeleztem Daninak, lehet nem lesz fogadalom tétel, és ő még ebbe is belement volna, megértette, hogy küszködöm. Aztán a két legjobb barátommal, Atival és Matyival ültünk az esküvő előtti éjszaka a medence szélén, elmondtam nekik ezt a helyzetet, és végül ők mondták meg a megoldást. Azt tanácsolták, jelezzem Daninak, hogy lesz fogadalomtétel, viszont azzal fogom őt igazán meglepni, hogyha nem leírva mondom el a fogadalmam. Az attól való rettegésem, hogy a legmélyebb érzéseimről emberek előtt beszéljek, pedig fel fog oldódni. Mert bármi is jön majd ki a számon, ha az a csend, akkor is az lesz az őszinte, és csak ez számít majd ott és akkor, abban a pillanatban. Így sikerült Danit bevinni az erdőbe. Megbeszéltem Ádámmal, hogy én kezdem a fogadalomtételt. Azzal kezdtem, ’Drága szerelmem, nem írtam meg…’, majd elsírtam magam, és csendben maradtam egy pillanatra. Dani csak pislogott, nem értette, zsebében a megírt szöveggel, a násznép pedig sikításban, tapsolásban tört ki, igazán katartikus pillanat volt. Majd belekezdtem, és túllépve a félelmeimen, egész belerázódtam, volt, amikor a násznép velünk együtt nevetett, volt, amikor együtt sírtunk. Ezután jött Dani, átvette a szót.”

„Pontosan tudtam, hogy ezek után nem olvashatom fel a fogadalmamat. Ezért, miután kivettem a zsebemből, széttéptem, és én is szabadon beszéltem hozzá – jegyzi meg Dani. – Megható pillanat volt, sosem feledem. És ezután a lemenő nap fényében férjnek és feleségnek nyilvánítottak minket.”

Kiemelt kép és fotó: Kovács Bálint

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!