Napi friss

Iskolások futottak össze Szoboszlai Dominikkal: úgy kezelték, mint egy világsztárt – videóval

Valószínűleg egyikük sem számított rá, hogy a székesfehérvári vasútállomáson megpillantja Szoboszlai Dominikot.

Szoboszlai Dominik kétség kívül a legnépszerűbb magyar futbalista jelenleg. Már a magyar válogatott csapatkapitányaként is sokan a szívükbe zárták, de amióta a Liverpool játékosa, még nagyobb rajongótábort tudhat magáénak itthon és külföldön egyaránt. Ennek árnyoldaláról korábban őszintén vallott. „Egyszer jártam Liverpoolban, nagy hiba volt, hiába a kapucni, mozdulni sem volt esélyem. Megnéztem anno vagy 20 házat Liverpoolban, Manchesterben és a két város között. Egyik sem volt szimpatikus. Liverpoolban nem lett volna jó, várnak a lámpánál, mert tudják, a környéken lakunk, az furcsa élmény” – mondta az Arena4-nek adott interjújában a focista, arról, hogy mennyire zavarja a rajongók túlzott közeledése.

Éppen ezért meglepő, hogy egy csapat iskolás elcsípte Szoboszlait a székesfehérvári vonatállomáson, amint barátnőjével, Buzsik Borkával éppen az egyik vonatra készültek felszállni. A videóból egyértelműen hallani, mennyire örültek neki a gyerekek, üdvrivalgásba kezdtek és hisztérikusan kiabálták Dominik nevét. „Köszönj vissza, légyszi” – kérte az egyik diák. A futbalista pedig egy visszafogott mosollyal jutalmazta és megfordult, hogy integetni tudjon rajongóinak. Mindenesetre valószínűleg ez az osztálykirándulás egy életre szóló élmény volt a fiataloknak.

@chair3331 Úristennnnn!!!!!!!! #szoboszlai #szoboszlaidominik #fyp#hungary ♬ sonido original – 🎧Songs🎧

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!