Napi friss

Fájdalmas vallomást tett Szily Nóra: „Sejthető volt, hogy ez az utolsó alkalom”

Elveszített egy számára nagyon fontos embert.

Szily Nóra családjával és magánéletével kapcsolatban nem sokat tudni, ám most betekintést engedett egy fájdalmas hír erejéig abba, hogy ki jelentette számára az igazi apaképet. Szily Nóra ugyan párt sosem talált még tökéleteset, ám apósjelöltet annál inkább, akit most elveszített. A tévés-pszichológus szülei pár éve hunytak el, majdnem egy időben, és míg Nórának harmonikus, boldog kapcsolata volt az édesanyjával, apjával való viszonyáról ez nem mondható el. „Jobban, elfogadóbban szeretett, mint apám vagy nevelőapám – írta Instagram-bejegyzésében Szily Nóra az idős férfiról, akit csak úgy hív: Béla papa. Szily Nóra huszonéves korában ismerte meg Bélát, aki korábbi szerelmének édesapja volt, aki azután is szeretettel támogatta, amikor már szakítottak a párjával. – Nem találkoztunk gyakran azóta, de ha igen, megöleltük egymást, és a huncut fény mindig ott volt a szemében, ahogy nemrégen is, amikor meglátogattam. Pedig sejthető volt, hogy ez az utolsó alkalom” – fogalmazta meg a szomorú hírt Szily Nóra.

Kiemelt kép: RTL2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!