Napi friss

Curtis mosollyal álcázza a szomorúságát

Közben Barnai Judit beszédes sorokat oszt meg a közösségi oldalán.

Már a barátok sem látnak rá sok esélyt, hogy Curtis és kosárlabdázó párja, Barnai Judit viszonya rendeződhet. Úgy tűnik, véglegesen elromolhatott valami közöttük, amiről a Story magazin nemrég számolt be. Judie lapunk érdeklődésére nem erősítette meg a szakítást, sőt épp az ellenkezőjére utalt: „Annyi mindent írnak rólunk, de nem foglalkozunk vele. Atival mi már csak nevetünk az egészen.”

Ugyanakkor a jelek továbbra is arra mutatnak, hogy jelenleg pihentetik a szerelmüket. A hétvégén ugyanis míg Curtis TNT-koncerten volt, addig Judie edzett, napozott, és közben a közösségi oldalán arról vallott, hogy rátalált az ÉLETKEdv alapítója, Lippai Marianna motivációs író oldalára, aki által feleszmélt. „Ajánlom mindenkinek, engem sok mindenre rádöbbentett. Például, hogy elfelejtettem élni, és hogy milyen szép is tud lenni ez. Azóta mindennap olvasom a posztjait, van, amiket lementettem, hogy emlékeztessem magamat erre.”

A sportoló sorai igen beszédesek, de a másik oldalon sem jobb a helyzet, Curtis sincs jó bőrben. Bár az Instagramján megosztott, TNT-s fiúkkal közös képein százwattos a mosolya, koncert közben, a Budapest Park VIP-teraszán – ahol munkatársunk is jelen volt – egyedül, magába fordulva „szórakozott”.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

curtis4ker (@curtis4ker) által megosztott bejegyzés

Látszódott, hogy nagyon elmerült a gondolataiban, és elég szomorkás a hangulata. Csak akkor elegyedett szóba bárkivel is, ha odamentek hozzá, de ő senkinek sem kereste a társaságát. Hamar, még az esemény közben távozott. Hogy hogyan folytatódik a jövőben a közel négyéves románc, talán most még Curtis és Judie sem tudják, de az biztos, hogy jelenleg mindkettőjüket megviseli a szétválás.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!