Napi friss

Csalók élnek vissza Fehér Anna nevével

A Szomszédok színésznője döbbenten áll a történtek előtt.

Facebookon hozott létre valaki egy profilt a Szomszédok Almája, Fehér Anna nevével, a profilképen a színésznő mosolyog. Így nem csoda, hogy sokan bedőlnek, és azt hiszik, Fehér Anna jelöli be őket ismerősnek, vagy éppen ír nekik üzenetet. A színésznő döbbenten áll a történtek előtt, ugyanis nem ő van az oldal mögött. Korábban volt ugyan egy hivatalos Facebook-oldala, de azon az utolsó bejegyzés 2022-ből való, a felület azóta üresen áll. Fehér Anna most barátain, kollégáin keresztül igyekszik mindenkit tájékoztatni arról – főleg azt a több mint száz embert, akik ismerősök lettek az ál-Fehér Annával –, hogy nem ő hozta létre a profilt. Egyelőre nem lehet mást tenni, mint jelenteni az oldalt, és bízni benne, hogy a Facebook végül törli.

Érdekesség, hogy három éve Frajt Edit személyazonosságát lopták el a közösségi oldalon hasonló módon. A színésznő nevében a csaló több üzenetet is küldött Edit barátainak és kollégáinak, volt, akitől régi fotókat csalt ki, amit aztán megosztott a Facebookon. A Szomszédok Júliája próbálta kideríteni, ki áll az oldal mögött, végül inkább a rendőrséghez fordult, nyomozás is indult az ügyben. De a nyilvánosság ereje is segített: miután egyre többen hívták fel a figyelmet arra, hogy csalók élnek vissza Frajt Edit nevével, a profil létrehozója – vélhetően a lebukás veszélye miatt – inkább törölte az oldalt.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!