Napi friss

Geszti Péter megdöbbent az utastársain: „Hervasztó volt érzékelni, hogy változunk át üvöltő hordává”

A zenész-producer is ott volt a gépen, ami nem ért oda a vasárnap esti magyar–skót meccsre.

Vasárnap este Stuttgartban játszott a skótok ellen a magyar válogatott, a meccsre rengeteg magyar utazott ki, hogy élőben szurkolhasson. Az egyik gép azonban nem indult el időben, így a rajta ülők lekésték a mérkőzést, de voltak olyanok is, akik még a felszállás előtt leszálltak, mondván: semmi értelme kiutazni Németországba. Köztük volt Geszti Péter is, aki részletesen és igen képszerűen beszámolt a repülőn uralkodó állapotokról. „Zsolti barátom kipöfögött velem a 2A terminálra, ment minden, mint a karikacsapás, bár az első csapás útközben már elért, jött egy sms, hogy másfél órát késik a stuttgarti gép – olvasható Geszti Péter Facebook-bejegyzésében, ami így folytatódott: – Mindannyiunkban megugrott a stressz, amikor kiderült, hogy az eredetileg 16.15-re tervezett indulás még későbbre, 18.55-re módosult. Még ekkor is reménykedtünk, hogy neccesen, de elérjük a meccs elejét. (…) Amikor mindenki elfoglalta a helyét – minden szék foglalt volt –, mégsem csukta be a személyzet az ajtókat, mert zavar támadt, a gép végéből 5-6 ember jött vissza előre, és látszott, hogy valami nem stimmel. Innentől egy rémálommal felérő valóságshow indult, mintha valaki azt akarta volna tesztelni rejtett kamerákkal, hogy miként reagálnak az emberek stresszes helyzetben” – írja Geszti.

A fedélzeten aztán hamar eldurvult a hangulat. „Persze, érthető volt, hogy a velem együtt meccsre utazó szurkolók már padlógázt nyomtak volna, hogy induljunk, és akár evezőkkel is elhúznák a gépet Stuttgartig, de ami kezdett elszabadulni, az hamar több lett a jogos elégedetlenségnél. Izzadni kezdtek a tenyerek, és durvult a hangnem, nőtt a hangerő. A mellettem ülő idős, német hölgy reszketni kezdett, ahogy egyre többen kezdtek káromkodni hangosan egy számára érthetetlen nyelven. A helyzeten rontott, hogy a légiutas-kísérők vagy tíz percig nem adtak semmilyen tájékoztatást, hogy mi történik, pedig egyre többen követelték. (…) Hervasztó volt érzékelni, hogy változunk át homo sapiensekből üvöltő hordává. Azt éreztem, hogy nem akarok itt lenni. És lassan a meccsen sem. Fapados járat, fapados ügymenet, fapados reakciók, fapados élet.”

Mint kiderült, az utaslistával volt gond, hat csomagnak pedig nem volt gazdája. Ezért mindenkit leszállítottak a gépről, akinek csomagja volt. Viszont az ellenőrzés miatt esélytelen volt, hogy a gép odaérjen a meccsre. Sokan, köztük Geszti Péter inkább leszállt, és hazament. „Persze a légitársaság lebőgött, nem elég a brutális késés, de még a helyi becsekkolás elbaltázása is sújtott minket, be kell perelni a céget, külön vagy együtt! Naná! Jogos minden utas felháborodása, a drága jegyeink, szállodafoglalásaink mentek a lecsóba, de azt hiszem, mindannyiunknak jobban fájt, hogy lemaradtunk az élményről. Mi sokat vesztettünk, akkor is, ha végül a válogatott győzött.”

Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!