Napi friss

Borbás Marcsi: „Egész életemben lelkifurdalásom volt, ha nem éhesen feküdtem le”

Hosszú évek óta tartja az alakját a Gasztroangyal, mutatjuk mikor mennyit és mit eszik, és persze hogy mit kerül.

Marcsi négy éve kezdett el jobban odafigyelni az étkezésre, így nem drasztikusan, hanem dekáról dekára fogyott. Tapasztalatait, szabályait egykor a közösségi oldalán is megosztotta. „Fontos, hogy a szervezetünk megfelelő állapotban kezdjen hozzá az esetleges fogyókúrához. Mint mindenben, én a test megtisztításában is a mértékletességet támogatom. Az első, hogy nem szabad nagy reggelit csapnom, mert két óra múlva olyan agresszív éhség lesz úrrá rajtam, hogy ami az utamba esik, azt felfalom. Ugyanez igaz a reggeli szénhidrát fogyasztásra is, tehát nem ehetek – még mértékkel sem – lekváros vagy mézes kalácsot, de még zabkását sem” – fogalmazott a majonézes csokitortát is divatba hozó televíziós.

Borbás Marcsi elárulta, hogy neki nem vált be a napi ötszöri étkezés. „A második fontos tapasztalatom, hogy akkor fogyok a legkönnyebben, ha nem napi ötször, hanem 4-6 óránként eszem. A harmadik, hogy nem szabad monodiétáznom, mert néhány nap után kinyitom a hűtőt, és összevissza eszem mindent. A negyedik, hogy diéta alatt is jóízű ételeket kell ennem, mert ugyanúgy járok, mint a monodiétával. Tehát a reggeli legyen zsírokban gazdag, lehet tojás is, az ebéd szinte bármi, a vacsora pedig zömében zöldség és fehérje. Az egyik legideálisabb diétás összeállítás a csirkemell-rizs-saláta kombináció. Ezzel diétázik minden fitneszrajongó és rutinos fogyókúrázó. Azt bizonyosan állíthatom, hogy nagyon unalmasnak hangzik. Kipróbáltam, unalmas is, sőt szomorú. Íztelen vízben főtt rizs, szárazra sütött, íztelen csirkemell, ízesítetlen saláta. De mégsem hagyhattam ki ezt a csodálatosan hatékony ételt a diétából. Éppen ezért felturbóztam kicsit. A zöldség és a hús a legtökéletesebb párosítás egy diéta esetén: van benne szinte minden, amire szüksége van a szervezetnek, például fehérje és vitaminok, e mellé pedig nagyon finom is! Gyors vacsoratippem például egy csirkecomb sok-sok zöldséggel – sorolta az ötleteket a háziasszonyok gyöngye és hozzátette, mindezt még élvezi is. – Én kezdem élvezni az új ételeimet, no meg azt, hogy nem vagyok éhes, és mégis araszolnak le rólam a dekagrammok. Egész életemben lelkiismeret-furdalásom volt, ha nem éhesen feküdtem le. Hiába ettem az adott diéta szerint, 11 órára majd’ éhen haltam. Értem én, hogy öt vagy hat óra után már ne együnk, de én éjfélig még dolgozni szoktam. Az még hat óra a napból. Tehát szerintem mindenkinek a maga életmódjához kell hozzáigazítani az étkezéseit. Egy biztos: ezektől az ételektől sokkal később éheztem meg, mert tele van mindegyik rosttal, és nincsen ’folyamatosan kívánok valami finomat’ érzésem.”

Kiemelt kép: Steindl Gabriella/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!