Napi friss

Istenes Bence ritkán látott öccse tiszta apja

Rengeteget változott a legkisebb Istenes fiú, friss fotót mutatott róla édesapja, Istenes László.

Istenes László fia és Istenes Bence öccse, Istenes Benedek nagykorú lett. A napokban boldogan pózolt édesapja, Istenes László oldalán 18-as lufijaival, ezt pedig ország-világnak meg is mutatta a TV2 Mokka műsorvezetője. Az Istenes-gyerekeknek így már mindegyike nagykorúvá érett. Mint kiderült, Benedek hasonlít leginkább híres édesapjára, az évek során a cuki kisfiúból igazi sármos férfivá érett. A napokban közzétett fotón az is szembe tűnik, hogy a műsorvezető göndör, dús haját is örökölte.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Istenes László (@isteneslaci) által megosztott bejegyzés

Istenes Lászlónak négy gyermeke született, a szintén műsorvezető Istenes Bence, lánya, Bogi, második házasságából pedig Franciska és Benedek. Emellett már kétszeres nagypapa is, hiszen Bencének és Csobot Adélnak két fia van, Boglárkának pedig szintén két gyermeke, egy fia és egy lánya született.

Istenes Benedekről még annyit tudni, hogy nagy focirajongó, az Istenes fiúk rendszeresen járnak együtt meccsekre is. Korábban Istenes László azt mondta, örülne, ha második fia is a tévézést választaná, évekkel ezelőtt be is ment vele egy nyári reggelen a stúdióba. Ekkor még úgy nyilatkozott, hogy Benit inkább a foci érdekli, de Bence is így kezdte, aztán végül is mégis tévés lett.

2017-ben még csak épp serdült a legkisebb Istenes fiú (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!