Napi friss

Titkokat adtak ki Azahriah menedzserei

A magyar pop jelenlegi királyának szava szentírás az alkalmazottai számára, Azahriah legvadabb ötleteit is gondolkodás nélkül megvalósítják.

A Puskás Stadiont háromszor is megtöltő Azahriah menedzsereivel, Tóth Gergővel és Tóth Kristóffal a hvg.hu készített interjút. Szó esett a tripla koncert milliárdos bevételéről, külföldről hozott technikáról és persze a „főnökről”, Azahriah-ról, a show rendezőjéről. „Azi nagyon szeret mindent felügyelni, aminek mi örülünk, mert van víziója és inspirációja – bár szívesen adjuk mi is az ötleteinket ­– árulta el Tóth Gergő. – Akkor azért néztünk, amikor azt mondta, hogy legyen két óriási levágott zombikéz. De mi már úgy vagyunk vele majdnem, mint egy szektavezérrel, hogy bármit mond, azt elfogadjuk, és kész.”

Azahriah víziói, ­ amiket a több mint másfél ezres stáb valósított meg ­ persze sokba kerültek, és mint Tóth Gergő megjegyezte, nem csak a zenész és menedzsmentje álmodott nagyot.„Felbátorodtunk, amikor láttuk, hogy van mozgásterünk, de egyes szolgáltatók is felbátorodtak ahhoz, hogy vastagabban fogjon a filctolluk az elszámolásnál. Egy-két túlárazott számla befutott…”

Kiderült az is, a 22 éves popkirályt miért tudta lepipálni a nyugdíjas Hungária: a 80-as évek szupersztárjaira egy héttel Azi után 50 ezren váltottak jegyet, igaz, „csak” egyszer, Azahriah-ra az első napon 45, a második és harmadik napon 47-47 ezren. A titok, hogy a Hungária színpada kisebb volt, így több néző fért a stadionba.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!