Napi friss

A Nemzeti Színház két távozó színésze: „Mostohagyerekké váltunk a saját színházunkban”

Barta Ágnes és Mészáros Martin arról is beszéltek, hogy vannak olyan művészek a teátrumban, akikkel sem emberileg, sem szakmailag nem vállalnak közösséget.

Hosszú interjút adott a Telexnek a Nemzeti Színház két fiatal színművésze, Barta Ágnes és Mészáros Martin. Idén tavasszal mondtak fel, de mint kiderült, három éve gondolkoztak a távozáson. Barta Ágnes elmondta, döntésüknek több oka is volt: a szakmain túl a lelki egészségük, mentális jóllétük miatt határoztak így. „Számomra nagyon sok szempontból terhes volt már az utolsó időszak – fogalmazott a színésznő, utalva a Nemzetiben történt tavaly novemberi súlyos balesetre. – Az igazi bizalomvesztést nem a baleset okozta, hanem az, ami azután zajlott a színházban. Ha elüt egy embert az autó, az szörnyű, de ha mások ezt karba tett kézzel nézik, és ott hagyják az út szélén, az igazi tragédia, és én azt gondolom, hogy ebben az esetben ilyesmi történt. Amikor a társulaton belül volt olyan fórum, ahol elmondhattuk a véleményünket, vagy megfogalmazhattuk a kritikáinkat, mi sokszor megtettük. Ha valaki tagja egy közösségnek, akkor szerintem van felelőssége abban, hogy a személyével, a munkájával, a véleményével hogyan alakítja azt. Mi viszont az utóbbi időben ebben veszítettük el a hitünket a Nemzetiben. Azt éreztük, hogy mostohagyerekké váltunk a saját színházunkban a véleményünk miatt, és már nem volt értelme annak, hogy bármit mondjunk, vagy bármit képviseljünk. Így a felmondásunk is egyfajta véleménynyilvánítás, és annak jelzése, hogy már túl sok dologgal nem tudtunk együtt menni.”

A két színész hangsúlyozta, több jó dolog is történt velük a Nemzetiben, így nem tudják megtagadni az ott töltött tíz évüket, és visszaköpni sem fognak rá. „Több kollégát nagyon tisztelünk ott, de vannak, akikkel már nem tudunk többé közösséget vállalni sem emberileg, sem szakmailag” – tette hozzá a színésznő. Mészáros Martin elárulta, a jövő évadban több színdarabban is láthatók lesznek. „Néhányat közülük viszünk tovább a jövő évadban is. Egyrészt anyagi megfontolásból, de vannak olyan szerepek, amiket nagyon szerettünk” – mondta a színész. Ő és Barta Ágnes is arra törekednek, hogy megmaradjon a jó viszony, ebben pedig a színházigazgató, Vidnyánszky Attila is partner. „Meg kell próbálnunk a jövőben többet kommunikálni egymással, mert most ott tartunk, hogy az emberek nem tudnak szót érteni, egy asztalhoz ülni” – mutatott rá Barta Ágnes.

Kiemelt képek: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!