Napi friss

Oláh Gergő ritkán látott gyermekeivel: Karla kész nő, de a fiúk is óriásit nőttek

Az énekes és felesége, Niki két fiút és három lányt nevelnek.

Oláh Gergő számára mindig is a család volt az első, feleségével, Nikivel öt gyermeket nevelnek. Az énekes és párja már az X-Faktor előtt szülők voltak, legidősebb lányuk, Karla 2010-ben született. Az énekes vele és két fiával jelent most meg egy filmpremieren. Karla kész nő, és Denisz és Nolen is elképesztően nagyot nőttek, már kész kamaszok.

Oláh Gergő nagyobb gyermekeivel, Karla (14), Denisz (13) és Nolen Gergő (9) (Fotó: Trenka Attila/fotocentral.hu)

Gergőéknek rajtuk kívül még két lánya van: a 2018-ban született Anna és 2021-ben világra jött kis Holli. Gergő és felesége sosem tagadta, hogy nem könnyű ennyi gyerekkel a logisztika, kiváltképp, hogy a gyerekek teljesen más korúak. Sőt 16 éves házasságuk problémáit sem rejtik véka alá, erről pedig még egy előadást is készítettek, A boldog házasság nyomában! címmel, amelyben mesélnek a mélypontjaikról is. „Egy házasság nem a saját boldogságunkról kell hogy szóljon, hanem mindkét félnek azon kell dolgoznia, hogy a másikat boldoggá tegye, nos, ez az egyik titok a sok közül” – mondta korábban a Storynak az énekes.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story nyári különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!