Napi friss

Terence Hill 57 éve boldog a felesége mellett: „Azonnal belehabarodtam Loriba”

„Nem szeretjük a konfliktusokat, a feleségem nagyon csendes asszony” – mondta a Storynak a filmsztár.

A spagettiwesternek sztárja gyönyörű, világító kék szemével, csábos mosolyával és sármjával bárkit levett a lábáról, rajongtak is érte a nők, Terence Hill viszont szinte egész életében csak egy nőért volt oda. Hillnek a hatvanas években kezdett beindulni a nemzetközi karrierje, ekkoriban kezdett forgatni Bud Spencerrel is, ehhez pedig jó angol nyelvtudásra volt szüksége. Egy vacsorán ismerkedett meg a német gyökerekkel rendelkező amerikai lánnyal, Lori Zwicklbauerrel, aki történetesen angolt tanított. Már az első órák alatt egymásba szerettek. „Mintha villámcsapás ért volna! Azonnal belehabarodtam Loriba, mert nemcsak a külseje, hanem a kisugárzása és a személyisége is levett a lábamról” – emlékezett vissza Terence Hill. 1967-ben házasodtak össze, s azóta is boldogan élnek. Fiuk, Jess 1969-ben látta meg a napvilágot, 1973-ban fogadták örökbe Rosst, de ő sajnos 1990-ben életét vesztette egy autóbalesetben.

Terence Hill és felesége, Lori (Fotó: Profilmedia)

A házaspár a munkában is kiegészíti egymást, erről s a hosszú házasság titkáról 2018-ban így mesélt a sztár a Story magazinnak, amikor filmje premierjére Budapestre érkezett. „Csak annyi a titkunk, hogy tiszteljük egymást, mindkettőnknek megvan a maga saját világa, ami nagyon-nagyon különböző. Nem veszekszünk, persze, vitatkozunk néha, de nem túl sokat. Nem szeretjük a konfliktusokat, a feleségem nagyon csendes asszony. Ő író, ő írta a Lucky Luke szövegkönyvét is, és jól érzi magát a betűk a világában. Mindkettőnknek megvan a saját tere.”

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!