Napi friss

Oláh Ibolya mégis elénekli a Magyarországot?

Nehéz lesz rávennie az énekesnőt Geszti Péternek, két éve ugyanis közölte: soha többé.

Geszti Péter − aki januári, 60. születésnapi koncertjéről beszélt az RTL Reggelijében − szeretné, ha a nagy bulin híres Magyarország című dalával fellépne Oláh Ibolya. „Arra készülök, hogy egyrészt jó sok egykori zenésztársamat meghívom és nem csak egy brutális partihangulatot fogunk ott létrehozni a 90-es évek nagy dalaival, legyen az Jazz+Az vagy Rapülők, hanem szeretnék felfénylő pillanatokat is teremteni olyan dalokkal, mint mondjuk a Mi vagyunk a grund, vagy a Magyarország. Ennek kapcsán még az Ibolyát valahogy rá kellene beszélnem, hogy esetleg elvállalja ezt. Nem tudom, hogy menni fog-e…”

Okkal aggódik Geszti Péter, az énekesnő ugyanis 2022-ben kijelentette, hogy ezt a dalt többé nem énekli. „Abban az időben nagyon hittem ebben a dalban. Meg az emberekben is. Már nem merném előadni. És nem is fogom. Ezt a dalt már nem adom elő. Ez van. Mást szívesen eléneklek. Én nem hiszek már ebben. Az emberekben… Hittem, hogy tényleg lehet jó dolgokat csinálni, hittem az összetartásban – nyilatkozta akkor az Indexnek, és elmondta egy szörnyű élményét: amikor egy helyen a Magyarország című dalt adta elő, a fellépés után az őröknek kellett kimenekíteniük. „Akkor érezte meg anyum, hogy milyen cigánynak lenni” – fogalmazott Oláh Ibolya.

Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!