Napi friss

Barabás Éva: „Talán mi vagyunk a hagyományos televíziózás utolsó állandó arcai”

A Fókusz műsorvezetője arról is beszélt, hogy nem olyan könnyű elviselni az öregedést.

Annak idején valószínűleg sok gyereket a fürdőszobába, majd az ágyba irányítottak a szülei, amikor kezdetét vette a Fókusz, amelyben Barabás Éva 2006 óta dolgozik. Így volt ez egy balatoni felszolgálóval is, akivel Éva – mesélte a Blikknek – nemrégiben találkozott. „Nemrég a Balatonon egy étteremben egy szép szál fiatal legény szolgált ki minket, aki lemerevedett, amikor megszólaltam. Azt hittem, én kértem valami lehetetlent, mire elmesélte, hogy gyerekkorában, amikor meghallotta a hangomat, el kellett mennie fürdeni – mesélte Éva, aki egyébként nem érzi, hogy 55 évesen nem lenne rá vagy a korabeli tévésekre szükség. – A televíziózás őshazájában, az Egyesült Államokban természetesek az 50-60 feletti hírműsorvezetők is. (…) Talán mi (Erős Antóniáról beszélt – a szerk.) vagyunk a hagyományos televíziózás utolsó állandó arcai, akiket a nézők még mindig a nappalijuk állandó vendégeként tartanak számon. Ezzel persze tudok küzdeni magamban, hiszen azt nem könnyű viselni, hogy az emberekkel együtt öregszem. De azzal, hogy képernyőn vagyunk, azt is vállaljuk, hogy a velünk történő változásokat végignézi egy ország. Közben meg azt gondolom, hogy hála istennek, megéltem ennyi évet.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!