Napi friss

Az ATV-hez igazol az RTL egykori műsorvezetője

A csatorna új műsorral és népszerű új műsorvezetőkkel készül az őszre.

Július 15-től Tokár Tamás csatlakozik Krug Emília, Köböl Anita és Bodacz Balázs mellé a Start és Start+ állandó műsorvezetőjeként. A frissen igazolt tévés – korábban az RTL Fókusz című műsorában láthatták a nézők – nemcsak a képernyőn, de a közösségi médiában is rendkívül sikeres.

Augusztus végén debütál az ATV új heti műsora, A nagy dilemma. A produkcióhoz az egyik legismertebb talkshow műsorvezetőt, Kadarkai Endrét szerződtette a csatorna. A nagy dilemma adásába két-két sztárvendég érkezik, a műsorban feltett morális, társadalmi, valamint kulturális kérdésekre, állításokra reagálhatnak négyféle módon: „nagyon egyetért, egyetért, nem ért egyet, nagyon nem ért egyet”.

Kadarkai Endre is az ATV-hez igazol (Fotó: Annoni Zita)

„A Startban hosszabb ideje házon belül, ideiglenesen oldottuk meg a férfi műsorvezetők pótlását, amiért köszönet Rónai Egonnak és Szlazsánszky Ferencnek. Hosszas keresés után találtuk meg a feladatra Tokár Tamást, aki hamar meggyőzőtt minket, így júliustól vele lesz teljes a reggeli csapat. Nagyon örülünk annak is, hogy Kadarkai Endre csatlakozik az ATV-hez. Talk műfajban generációja egyik legjobb és legelismertebb képviselője” – mondta Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója.

Kiemelt kép: Annoni Zita/ATV

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!