Napi friss

Azahriah a rajongói miatt nem jár bulizni

Senkit sem akar elutasítani, de így nem tudna a barátaival időt tölteni, ezért inkább a négy fal közt marad.

Szinte felfoghatatlan az a rajongás, ami körülveszi Azahriah-t, azaz polgári nevén Baukó Attilát. Csupán néhány év alatt jutott el oda, hogy ma már szívesebben marad otthon, mert felismerik az utcán, és ő nem tudja megállni, hogy ne beszélgessen az emberekkel. A Friderikusz Podcastban mesélt arról, a legnehezebb számára, hogy a siker miatt kiszakadt a szociális életből. Korábban ugyanis gyakran járt a Deák Ferenc térre, Újpestre a Kis-Duna partra a barátaival. „Felismertek valakik, jó fejek voltak, még el is iszogattunk este. Volt, hogy ebből barátságok is születtek – mondta el Azahriah, hozzátéve, hogy a zenei pályafutása elején ez még működött, mára azonban kezelhetetlenebb lett a helyzet. Bár azt mondja, ha az utcán felismerik, 95 százalékban pozitívan fordulnak hozzá, és fel is tölti az élmény, de van, hogy már nem igazán komfortos számára, hogy például videózzák. – A budapesti éjszakában én nyomtam, és még fiatal vagyok, hiányzik. Persze evidens, hogy csináljunk egy képet, szívesen segítek is ebben, csak ebből aztán rendszer lesz. És akkor ott vagyunk, hogy próbáljuk jól érezni magunkat, és két órája mással beszélgetek, nem azzal, akivel akarok” – vallotta be Azahriah, hozzátéve, hogy nehezen mond nemet a rajongóinak, ezért úgy oldotta meg a helyzetet, hogy inkább nem jár el bulizni.

Azahriah inkognitóban (Fotó: rtl.hu)

Az énekes népszerűségének mértéke a napokban is megmutatkozott, amikor hosszú sorok kígyóztak egy bolt előtt, és akár egy teljes napot várakoztak a rajongók nemcsak a nevével kiadott sportcipőkért, ruhákért, hanem azért is, hogy láthassák őt. Talán éppen ezért is jelent meg az Astorián talpig beöltözve, arcát eltakarva, és csak keveset maradt a boltban dedikálni. Az első 10 sorban álló beszélhetett, fotózkodhatott vele.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!