Napi friss

Demjén Ferenc megható vallomása: „Édesapám is ennyi volt, amikor eltávozott”

A 77 éves énekes arról is beszélt, meddig akar közönség elé állni.

A legendás énekes Sopronban koncertezett a hévégén, ebből az alkalomból nyilatkozott a TV2 stábjának, a Tények Plusznak. „Amíg hívnak, amíg tapsolnak, ameddig mindenhol telt ház van, és a koncerten is érzem a sikert, addig nincs értelme abbahagyni. Amikor esetleg leesek a színpadról, akkor abba kell hagyni, az biztos – jelentette ki Demjén Ferenc, majd megkapó őszinteséggel arról beszélt, mennyire fontos számára a zene, a színpad. – Semmi mást nem tudok csinálni, csak énekelni. Azt is újabban csak amennyire sikerül. De nem is volt célom, hogy mással foglalkozzak, és nem is tudok nélküle élni” – mondta.

Majd következett a megható vallomás. „Hál’ istennek, az élethossz is meg van, most már állítólag tovább élünk. Ez már egy komoly kornak számított annak idején. Emlékszem, édesapám is ennyi volt, amikor eltávozott. Nekem még nincsenek ilyen szándékaim egyelőre… Addig szeretnék énekelni, amíg tudok, és amíg másnak is örömet szerez.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!