Napi friss

Lilu: „Értek csalódások barátságokban, kapcsolatban”

A műsorvezető rájött, hogy nem mindenki olyan, mint amilyennek gondolta.

Idén ünnepli 17. születésnapját a Marie Claire, a magazin öt egykori címlapsztárját kérte meg, hogy idézzék fel tinédzserkorukat. „Már akkor szerettem kinyilvánítani a véleményemet, és azt hiszem, számított is, mit mondok – mesélte Lilu. – Az biztos, hogy volt egy introvertált részem, naponta pár órára szükségem volt egyedül, ilyenkor olvastam. Élveztem az egyéni sport magányát, és az iskolában is mindig szükségem volt egy kis egyedüllétre.” És miben változott a legtöbbet? „Óvatosabb lettem. Értek csalódások barátságokban, kapcsolatban, mert viszonylag naiv és a világról, az emberekről jót feltételező személyiség vagyok. Aztán idővel kiderül, hogy nem feltétlenül úgy működik mindenki, ahogy én azt gondolom. Ha nem azokkal az emberekkel vagyok, akik a legközelebb állnak hozzám, akkor figyelek arra, hogy ne adjam ki jobban magam, mint szükséges. A legátlagosabb, a legjellegtelenebb módon élem az életemet. Nálunk soha nem volt téma, hogy a tévében szerepelek, férjem is szakmabeli, így az értékrendünk szerint ez nem egy különleges dolog.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!