Napi friss

A 80 éves Huszti Péter élő adásban vallott szerelmet Piros Ildikónak

Hosszú idő után újra együtt meséltek házasságukról a legendás színészek.

Nagyon régóta nem adott már közös interjút a Piros IldikóHuszti Péter házaspár, a Kossuth Rádió Facebook-oldalára azonban felkerült egy videó, amiben a házasságukról meséltek. Igaz, a posztból már az is kiderült, hogy az Este című műsorban két külön interjút hallhattak a hallgatók: május 2-án egyet Piros Ildikóval, május 3-án pedig a nyolcvanadik születésnapját ünneplő Huszti Péterrel. A műsorvezető a videóban felvetette, hogy a színházasságok általában nem bizonyulnak tartósnak. „Itt ülünk – mondta Piros Ildikó, és azt is elárulta, a privát életüket és a szakmát soha nem keverték egymással. – Az az igazság, hogy mi mindig kettéválasztottuk, tehát ennyi fiúval, gyerekkel együtt élni otthon! Ha bejönne hozzánk, nincs nekünk színészkép a falon, semmiféle színházi dolog nincs nálunk, sose kevertük össze a színházat és a magánéletet. Előbb kerültünk össze mint színészek, és sokkal később lettünk egy pár.”

Huszti Péter fel is idézte szerelmük szárba szökkenésének történetét. „Amikor ez megtörtént, és éppen Csehov Sirályát játszottuk, ami egy gyönyörű darab, ebben az előadásban egyszer csak észrevettem, hogy itt van egy ember, nem a színésznőség és nem a színészet, hanem egyszer csak láttam az arcát, a szemét, és azt mondtam, hogy ez egy olyan ember, akivel én le tudnám élni az életemet, és íme…” – mondta a színész. Felesége pedig mosolyogva csak egy kérdést tett hozzá: „Ez egy vallomás volt nekem, nem?”

A beszélgetés azért is számít különlegesnek, mert hosszú évek óta nem adott már közös interjút a házaspár, sőt amikor Piros Ildikó a Halhatatlanok Társulatának tagja lett, férje a díjátadóra sem kísérte el. Persze mindez csak azt bizonyítja, amit most is mondanak: a magánéletet és a szakmát sohasem keverik.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!