Napi friss

Udvaros Dorottya kitálalt a Nemzeti Színházról – 5 pontba szedtük a hajmeresztő állításokat

A színésznő 22 év után távozik a teátrumból, és ahogy eddig, úgy most sem tett lakatot a szájára.

Ahogy az várható volt, Udvaros Dorottya nem marad a Nemzeti Színház társulatának tagja, derült ki a Magyar Hang színésznővel készült interjújából. A story.hu is beszámolt róla, pár hete kiderült, Udvarosnak még mindig nincs szerződése a következő évadra, ami egy ekkora volumenű művész esetében több mint furcsa. Sokan úgy sejtik, a színésznő közéleti szerepvállalása lett túl sok a Nemzetinek, valamint az is, hogy a színház számára kényes ügyekbe is beleállt. Mikor például a színházi belső vizsgálat arra jutott, hogy a tavaly novemberi balesetnek – amiben Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó olyan súlyosan megsérültek, hogy máig nem tudnak dolgozni – nincs felelőse, Udvaros kijelentette: keressék csak tovább a felelősöket. A Magyar Hangnak a színésznő most részletesen beszámolt távozásának körülményeiről, és arról is őszintén beszélt, mi zajlik a színház falai között. Ezeket szedtük csokorba:

Nincs pénz

Udvaros Dorottya elküldésének egyik legfőbb oka, hogy a Nemzeti nehéz anyagi helyzetben van. „A kormány elvont 380 millió forintot a színháztól, és idén már nem sikerült befoltozni a költségvetésen ütött lyukakat. Elfogadom, hogy anyagi problémák vannak, de ha valóban ilyen rossz a helyzet, akkor miért kell újabb és újabb külföldi rendezőt leszerződtetni hatalmas összegekért? A Nemzetiben már alig rendeznek magyar művészek.”

Alig van munka

Vidnyánszky Attila színházigazgató azt is felrótta a színésznőnek, hogy nem teljesítette a kötelező előadásszámot. Udvaros szerint ez nem véletlen. „Nem a nyári szünet miatt, hanem mert a színházban folyamatosan mennek a különféle fesztiválok, vendégjátékok, koncertek és minden egyéb, ami miatt a Nemzeti saját előadásainak nincs hely. Többször jeleztük, hogy ez nagyon rossz a színészeknek, de a panaszaink sosem hallgattattak meg.”

11 bukott előadás

Udvaros Dorottya elárulta, azok a darabok, amik 25-nél kevesebbszer mennek, bukott előadásnak számítanak. Az elmúlt években ilyenből 11 volt a Nemzetiben. „Ezeket 8–10 alkalommal játszotta a színház, de volt olyan, amit csak 5-ször. A Nagyszínpadon. Miközben ezeknek az előadásoknak a rendezői több ezer eurós gázsit kaptak. Ez pazarlás, de ami még fájóbb számomra, az a mérhetetlen sok energia és tehetség, ami kárba vész mindössze néhány előadás után.”

A színészeket hibáztatták

A színésznőt meglepte, ahogy a társulat állt Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesetéhez. A többség csöndben maradt, és rajta kívül senki sem mondta, hogy ilyen baleset többé nem fordulhat elő. „Vidnyánszky Attilát elsőre láthatóan valóban megtörte a baleset, de néhány nappal később már arról beszélt, hogy a színészek hibáztak.”

Távozó művészek

Korábban előfordult, hogy egy öt méteres magas díszletelem kezdett dőlni a Nemzeti színpadán, tetején egy színésszel, végül csak a szerencsének köszönhető, hogy nem lett belőle súlyos baleset. Az érintett színész végül elhagyta a teátrumot. A tavaly novemberi balesetet feltáró belső vizsgálat után már több színész jelezte, nem fogadják el a Nemzeti hozzáállását az ügyhöz. „A társulati üléseken többen is feszülten jelezték, nem értenek egyet azzal, ahogy a színház a helyzetet kezeli. Közülük jó néhányan el is hagyják a Nemzetit.”

Kiemelt kép: Rozmanitz Gábor/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!