Kissé megtörten vallotta be Sváby András: nem tudja felszámolni gyermekkori otthonát. A tévés Geszti Péter műsorában, az Adom a napom vendégeként kalauzolta el a stábot a fővárosi, V. kerületi egykori otthonába, ahol egészen 17 éves koráig élt a szüleivel. Édesapja Sváby Lajos Kossuth-díjas festőművész és egyetemi adjunktus volt, de a tévés elmondása szerint sokszor hétről hétre éltek. „Amikor kisgyerek voltam, és még nem dolgozott a Képzőművészeti Főiskolán tanárként, akkor vagy eladott képet, vagy nem adott el képet. Amikor eladott képet, akkor habzsidőzsi volt, akkor relatíve jól éltünk, amikor pedig nem adott el képet, akár három-négy-öt hónapig, fél évig, akkor meg elképesztő córesz volt” – mesélte édesapjáról, hozzátéve, hogy mindig őt küldte el a boltba cigarettáért és konyakért. Volt, hogy egy festményhez egy üveg is elfogyott…
Ma már a festőművész édesapa pipája érintetlenül áll a családi otthon műtermének egy polcán. Ahogyan az összes eszköze és rajzai, festményei is, mintha csak bármikor beléphetne újra oda alkotni. Sváby Lajos 2020-ban hunyt el, egy évvel a felesége halála után. A belvárosi lakás azóta üresen áll. Sváby András azonban nem tud tőle megválni. „Volt, hogy próbáltam ott maradni, de nem ment. Ha ott kéne aludnom, azt hiszem, nem jönne álom a szememre” – vallotta be Geszti Péternek szomorúan. Hozzátette, hogy havi, kétheti rendszerességgel megy a lakásba, ám ő is tudja, ideje lenne eltávolodnia tőle.
Ám azt nem tudja, mit kezdjen az édesapja hagyatékával. Nagy kedvence az édesapja által anyukájáról készített egyik első portré, ami a hatvanas években született. „Tudom, hogy az ember otthona igazából a lelkében van, és ez csak egy hely, egy lakás, és ezen túl kéne lépnünk. Amik fontosak voltak, azokat már valójában elvittem. Például van egy ceruzacsonk, amit betettem a kabátom zsebébe, és azzal szoktam a lottót kitölteni – vallotta be Sváby András. Hozzátette, bár nagyon is materialista ember, mégis úgy érzi, hogy szülei nagyon is vele vannak: – Valahonnan föntről szerintem figyelnek engem, és már úgy vannak vele, hogy engedjem már el őket, ez az élet rendje.”
Kiemelt kép: Toroczkay Csaba/fotocentral.hu
