Napi friss

Katalin hercegné példája reményt adhat Vitányi Juditnak

A tévés szűkszavúan nyilatkozott a szakítás körülményeiről, de az talán elmondható: legjobban egy hosszú jegyesség után fáj a búcsú...

Sok megpróbáltatás érte, mire Vitányi Judit hét év szingliség után nemcsak a karrierjében, de a szerelemben is kiteljesedett az élete. Ám soha nem a házasság volt a legfontosabb az életében. Egyedülálló nőként is mindig talált valamit, amitől teljesnek érezte az életét. Sőt korábban azt is elárulta, sokáig nehezen képzelte el, hogy valaha összebútorozzon valakivel. Ám amikor egy barátnője bemutatta neki a fia kollégáját, akivel – úgy tűnt – tökéletesen összeillenek, Judit életében hirtelen megváltozott minden. És nemcsak az összebútorozás ment könnyen, de amikor 2021 szeptemberében Míkonosz szigetén megkérték a kezét, azonnal igent mondott. Ezt követően pedig már a közös otthonukat alakítgatták. Az esküvő szervezése azonban megrekedt az álmodozás szintjén. „Nekem ez a szándéknyilatkozat, a gyűrű az ujjamon és a közös otthon elég ahhoz, hogy máris úgy érezzem, egy család vagyunk. A többi pedig majd jön, amikor úgy látjuk, a helyzet megérett rá” – mondta korábban a Meglepetés magazinnak. A Story magazin meghívására azután mégis boldogan mondott igent, és élete első esküvőiruha-próbáján remekül érezte magát. Úgy tűnt, bármennyire nem sietteti a dolgot, amióta Pétert megismerte, újra hinni kezdett tündérmesékben. A következő évek is felhőtlennek tűntek, hiszen a pár boldogan osztotta meg legfrissebb élményeit. Maldív-szigetek, Zwölferhorn, Prága, Kos, Toszkána, Mykonos, Dubaj, Peru csak néhány helyszín, amelyeket az elmúlt években együtt bejártak. Ez azonban már csak emlék, mert nemrég szakítottak. Hogy az esküvő végül miért maradt 2021 szeptembere óta egészen mostanáig csak az álmodozás szintjén, nem derült ki, sőt a szakítás körülményeiről is szűkszavúan nyilatkozott a tévés. Annyit azonban elárult, túlságosan fájdalmas még számára minden.

Mindig van remény

Olykor hiába élünk boldog párkapcsolatban, kellenek a szünetek is, hogy rájöjjünk, mire is vágyunk igazán. Hosszabb-rövidebb különélés után pedig még édesebb a békülés. Mert erre is van példa! Így Vilmos herceg és Kate Middleton is négy évvel a házasságuk előtt, 2007-ben szakítottak egyszer. És milyen jól tették, hogy nem mondták ki hivatalosan a kapcsolatuk végét, mert 2010-ben meg is tartották az eljegyzést, amit esküvő és gyermekáldások követtek.

Csobot Adél és Istenes Bence 2012-ben szerettek egymásba, ám az első két évben szakítások és kibékülések jellemezték a kapcsolatukat. Ma pedig két gyönyörű gyermeket nevelnek, igaz, házasságról nem esik szó közöttük.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu, Profimedia

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!