Napi friss

Peller Anna kínosat bakizott a Reggeliben

Tihanyi Péter hozta kellemetlen helyzetbe a színésznőt, akinek, úgy tűnik, nem esett le, hol is dolgozik.

Régen láttuk együtt a két műsorvezetőt, Peller Annát és Tihanyi Pétert a Reggeliben, pedig igazán szórakoztató párost alkotnak, kivéve, amikor épp nem cikizik egymást a kamerák előtt. Saját bevallásuk szerint is szeretnek együtt dolgozni, ezúttal még ki is hangsúlyozták, hiányolták, hogy több hét közös munka kimaradt az életükből, mert beosztásuk nem tette lehetővé, hogy közösen forgassanak. Ezt követően azonban a színésznővel olyan dolog történt, amit egész biztos nem köszönt meg szeretett kollégájának a kulisszák mögött: Tihanyi Péter ugyanis élő adásban hozta kellemetlen helyzetbe Annát. Pedig mint jó kollégától elvárható lett volna, hogy kisegítse a bajból.

Ehelyett azonban Tomi a tőle megszokott vidám hangulatban még inkább felhívta rá mindenki figyelmét, hogy kolléganőjének fogalma sincs egy fontos médiatörténeti pillanatról: „Le vagy maradva” – jegyezte meg viccesen, amikor Anna a csatornát, ahol hét éve dolgozik, még mindig RTL Klubként emlegette. Holott 2022. október 22-e óta azt helyesen már RTL-ként kell mondani.

A humor végül kisegítette Peller Annát. És védelmére legyen mondva, az ominózus napon, amikor a névváltás megtörtént, ő a születésnapját ünnepelte. Anna 2022. október 19-én töltötte be a 41. életévét, ám egy olyan ismert és szeretett színésznő esetében, mint ő, ez mindig napokig eltartó köszöntésekkel jár együtt. Másfél évvel ezelőtt ráadásul javában a Mágnás Miska előadásra próbált, miközben a Budapesti Operettszínház Közelebb – Zenés kávéházi beszélgetésekre készült, ahol Peller Károllyal meséltek kedvenc színházi pillanataikról, kulisszatitkokról és közös emlékeikről. Így fordulhatott elő, hogy csak másfél évvel később, ma reggel csodálkozott rá minderre.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!