Napi friss

Vészhelyzet a Madách Színházban! – Peller Anna nem tudott színpadra állni

A főszereplő betegsége miatt életbe lépett a vészforgatókönyv.

Wégner Judit bravúros beugrással mentette meg a vasárnap esti Aranyoskámat a Madách Színházban! Peller Anna betegség miatt nem tudta vállalni a szereplést, így veszélybe került az aznap esti előadás, aminek női főszerepét végül Judit játszotta el, hatalmas ováció kíséretében. ”Még tavaly nyáron kérdezte meg Szirtes Tamás tanár úr, hogy lenne-e kedvem Julie szerepét megtanulni, és rendelkezésre állni, ha a szükség úgy hozza. A bemutató előtt és azóta ugyan sosem volt alkalmam próbálni a kollégákkal, de videóról megtanultam az egész előadást. A múlt héten végül úgy alakult, hogy egy zongorás és egy zenekaros összpróbán is részt vettem, és kiderült számomra, hogy – ha az élet úgy hozza – merem vállalni a beugrást. Velem még nem fordult elő, és a színházban is nagyon ritka az olyan beugrás, amikor teljesen külső ember áll be egy szerepre, nem olyan, aki más szerepben már egyébként is része az előadásnak – nyilatkozta Wégner Judit. Nem árulunk el titkot, talán sejthető, hogy nem szívesen vállal egy művész olyan szerepet, amelyet talán sosem fog eljátszani közönség előtt. Wégner Judit rendkívül alázatos hozzáállása nem mindennapi, és vasárnap este megmentette az Aranyoskám előadást. – Fejlődési lehetőségként tekintettem arra, hogy Julie coverjeként megtanultam minden dalt, koreográfiát, és az egész előadásban a mozgásokat, a párbeszédeket. A tegnap este pedig hihetetlen ajándék lett, elképesztő, mennyi támogatást és szeretetet kaptam a kollégáktól, elmondhatatlanul hálás vagyok nekik az élményért, és Szirtes tanár úrnak a lehetőségért. És persze készen állok bármikor, hogy újra színpadra lépjek Julie-ként az Aranyoskámban” – folytatta a színésznő.

A közönség nagy szeretettel fogadta a legújabb Julie-t, első előadása végén Wégner Judit hatalmas vastapsot kapott. „Wégner Judit tanítványom volt a főiskolán, mindig úgy gondolok rá, mint tehetséges, ambiciózus, színházszerető művésznőre, akire egy teátrum minden körülmények között támaszkodhat. A tegnap esti csodálatos teljesítmény mindezt fényesen igazolta. Büszkék vagyunk rá!” – nyilatkozta Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója. Az Aranyoskám ebben az évadban július 22-ig látható a Madách Színházban.

Kiemelt kép: Jardek Szabina/Madách Színház

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!