Napi friss

Jákob Zoli – Ennyi pénzt költene, hogy tovább élhessen

„Futja rá 50 milliárdból” – mondja a korábbi Nagy Ő.

A milliárdosok aktuális trendjeiben előkelő helyen szerepel, hogy hihetetlen összegeket költenek az egészségükre, a külföldi divathullámokkal pedig nagyon is egyetért Magyarország egyik legvagyonosabb embere, Jákob Zoli is. A milliárdos a Mokka vendégeként beszélt arról, hogy „éppenséggel futja neki” is arra, hogy fizessen azért, hogy évtizedekkel meghosszabbíthassa az életét. Már csak azért is hajlandó lenne erre, mert korábban őt sem kerülte el a kapuzárási pániknak nevezett jelenség, annyira zavarta a kora, hogy még azt is elintézte, hogy nem szerepeljen a Wikipédián a születési éve. „Többek közt az is zavar, ha azt mondják, jól tartom magam, vagy letagadhatok jó pár évet” – árulta el Magyarország 39. leggazdagabb embere. Persze azóta visszakerült a netes enciklopédiára ez az adat is, így az 55 éves milliárdos úgy döntött, inkább az egészségére koncentrál. Ezért nemrégiben felkeresett egy élethosszabbító programot Svájcban, ahol tetőtől talpig átvizsgálták, hogy kiderüljön, mi okozhatja jövőbeni halálát, és mit tehet ez ellen.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jákob Zoli 🕺 (@jakobzoli) által megosztott bejegyzés

„Szétcincáltak, a véremet is vizsgálták, mindent megnéztek, azt is, mire vagyok hajlamos. Ezekre most már tudok figyelni, hogy milyen tényezők miatt lehet rövidebb az életem – vallotta be Jákob Zoli, akinél kiderült, hogy genetikailag a szívrohamra hajlamos, ugyanakkor jó hírrel szolgáltak számára, a szíve teljesen egészséges. – Az már morbid lenne nekem, ha a saját fiam vérét kérném el, hogy fiatalodjak – mondta el azzal kapcsolatban, hogy mit tenne még az egészsége érdekében, ugyanakkor nem szégyellne kiadni évente 680 millió forintot is akár, ha évtizedeket nyerhet még. – Ha meghalok, és választhatok, hogy éljek, persze, hogy kiadok rá. Bátran elköltöm, persze, azért futja rá 50 milliárdból” – tette hozzá Jákob Zoli, aki ma már azt is gondolja, hogy nem feltétlenül akar óriási vagyont hagyni a gyerekeire, mert csak rosszat tenne vele. Így aztán szívesen költ magára és hogy tovább élhessen.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!