Napi friss

Meglepő információkat rejtett Honthy Hannáról Feleki Kamill notesze

Az operett műfajának legnagyobb ellentéte volt az övék.

A Csárdáskirálynő két legendás művésze szinte állandóan konfliktusba keveredett egymással. A viszonyuk állítólag akkor mérgesedett el teljesen, amikor egy tapsrendnél Honthy Hanna nem volt hajlandó Feleki Kamillal együtt kimenni meghajolni, ezért amikor az meg akarta fogni a kezét, hogy a szokásos módon fogadják a tapsot, a színésznő a kezében lévő kellék esernyővel rásózott Feleki kezére, és egyedül rohant be a színpadra. A színész ezen annyira megsértődött, hogy ezután állítólag soha többé nem bocsátott meg Honthynak.

Felekinek volt egy különös szokása. Ha valakivel összerúgta a port, azt felírta a noteszébe, és a neve mellé pedig odaírta, hogy mennyi ideig nem hajlandó szóba állni az illetővel. Ezekhez a dátumokhoz tartotta is magát, és a notesz valószínűleg a legtöbbször Honthy nevét rejtette, ugyanis már a nagy összeveszésük előtt is számos konfliktusuk volt. Egyszer állítólag Honthy csak azért kérette magát a tapsrendnél a második sorba, hogy a meghajlásnál egy legyezővel ütögethesse Feleki fejét. Egy másik alkalommal Honthy késett egy próbáról, már mindenki más ott volt, és idegeskedett, hogy hol marad a művésznő. Egyedül Feleki maradt nyugodt, végignézett a többieken, és azt kérdezte: „Mi van gyerekek? Hiányzik valaki?” A mondatot persze valaki visszamondta a színésznőnek, aki vérig sértődött. A Csárdáskirálynő alatt állítólag Honthy egyszer szándékosan szétköhögte Kamill egyik jelenetét, a bosszú azonban nem maradt el. Felekinek volt egy poénja, amikor ujját beledugta egy pezsgős üvegbe, a közönség pedig dőlt a nevetéstől. Honthy egyik jelenete alatt, amikor Felekinek semmi keresni valója nem lett volna ott, megjelent a színen, és szótlanul a pezsgős üvegbe dugta az ujját, a közönség hahotázott, Honthyra pedig senki sem figyelt, csak az üveggel némán álló kollégájára.

Kiemelt kép: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!