Napi friss

Megszületett Darnyi Tamás és Pál Rita második kisfia

A napokban újra édesapa lett az ismert sportember. A négyszeres olimpiai bajnok jelen volt kisfia világrajövetelénél.

Március 22-én megérkezett a Darnyi Tamás és az egykori öttusázó, Pál Rita második közös gyermeke, Marcell. A fáradt, de büszke anyukának telefonon gratuláltunk a baba érkezéséhez. „Hatalmas a boldogságunk! Szerencsére mindenki jól van. Az orvosom, dr. Nyéky Boldizsár kezei között teljes biztonságban voltunk. Tamás is jelen volt a szülésnél. Marci 4100 grammal jött világra, gyönyörű, egészséges kisfiú. Az apukája is nagyon büszke rá, szülés után az első húsz percet együtt töltötték.” A sportolópárnak már van egy három és fél éves kisfia, Bence, így Marci érkezésével teljes férfiuralom lett a családban. „Bence is izgatottan várta a kis tesó érkezését, és egyelőre tetszik neki a baba – árulta el Rita. Szöul és Barcelona olimpiai úszóbajnoka és kedvese harmóniában, szeretetben nevelték kisfiukat, akinek mindenképp akartak egy kis testvért, így Marci tervezett babaként érkezett az életükbe. Az olimpikon kerüli a nyilvánosságot, a magánéletéről soha nem nyilatkozik, és Rita is szűkszavúan reagál a megkeresésekre, de annyit korábban már elárult, hogy Bence vidám, jókedélyű kisgyerek, és mosolyával még kemény, zordnak tűnő apukát is leveszi a lábáról. Tamás pedig apaként ugyanolyan maximalista, mint egykoron a medencében. – Mindenben segít. Ha szükséges, fürdeti a gyerekeket, és a pelenkázás sem okoz gondot neki” – árulta el az anyuka.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!