Napi friss

Szujó Zoltán is megszólalt a halálos ralibalesettel kapcsolatban

A rendőrség büntetőeljárást indított a felkavaró ügyben.

Súlyos baleset történt a hétvégén az Esztergom–Nyerges-raliversenyen, négy ember – három férfi és egy nő – életét vesztette, amikor az egyik versenyző az autójával a tömegbe hajtott. A baleset után Szujó Zoltán mint a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke Instagram-oldalán osztotta meg a szervezet hivatalos közleményét.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Szujó Zoltán (@szujozoltan) által megosztott bejegyzés

„A 11. Esztergom–Nyerges Rally második versenynapján, a Lábatlan–Bajna gyorsasági szakaszon történt sajnálatos baleset miatt a verseny rendezősége megszakította a versenyt. A balesetben érintett nézők mentésére a helyszínre 8 mentőautó és 4 mentőhelikopter érkezett. 4 ember életét sajnos nem lehetett megmenteni, 1 gyermeket súlyos-életveszélyes, 1 embert súlyos, 6 személyt (köztük egy gyermeket) pedig könnyebb sérülések miatt szállítottak a helyszíni ellátás után kórházba. A körülmények tisztázása a hatóságok feladata. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség vezetősége részvétét fejezi ki a hozzátartozók és családtagok számára. A baleset körülményeit a hatóságokkal együttműködve az MNASZ haladéktalanul kivizsgálja. A vizsgálat lezártáig az MNASZ és a verseny rendezősége a balesettel kapcsolatban további tájékoztatást, illetve nyilatkozatot nem kíván tenni.”

Eljárás indult az ügyben

A police.hu arról írt hogy büntetőeljárás keretében vizsgálja a négy halálos áldozattal járó baleset körülményeit. Hivatalosan: halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének gyanúja miatt folytatnak eljárást ismeretlen tettes ellen. A rendőrség azt is közölte, a baleset a nézők elől elzárt területen következett be, az ott tartózkodás tilalmára tábla is figyelmeztetett.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!