Napi friss

Várkonyi Andrea már nem tagja ennek az elit klubnak

Az egykori tévés korábban büszkén nyilatkozott, micsoda válogatott csapathoz tartozik.

Még 2017-ben műsorvezetőként vallotta be Várkonyi Andrea, hogy elvégezte a hivatalos Mensa-tesztet. „Nagyon büszke vagyok az eredményre: Mensa HungarIQa-tag lettem. Az intelligenciateszt eredménye szerint az emberiség legintelligensebb egy százalékába tartozom. Nem rossz érzés Sharon Stone-nal egy klubba tartozni!” – lelkendezett akkor. Az nem derült ki azóta sem, pontosan mennyi is Andrea IQ-ja, de az biztos, hogy a Mensa HungarIQa-tagság egyetlen kritériuma az átlagon felüli intelligenciahányados, ami az emberek csupán 2 százalékáról mondható el. 130 fölötti értékkel általában a tudósok rendelkeznek, 140 fölötti IQ esetében pedig már szinte zsenikről beszélünk, ebbe a tartományba az emberiség 1 százaléka esik, ahogyan Sharone Stone is a 153-as IQ-jával. Mivel Stone-hoz hasonlította magát Andrea, az övé is e körül lehet.

A tesztet bárki elvégezheti, és aki elérte a szintet, Mensa-tag lehet ezután. A Mensa tulajdonképpen egy nemzetközi egyesület, közel 150 ezer taggal a világ száz országában. Magyarországi szervezete a Mensa HungarIQa. A célja, hogy összefogja a magas intelligenciájú embereket, tekintet nélkül korukra, nemükre, származásukra vagy társadalmi helyzetükre. Hazánkban úgy ötezer tagja van, és úgy működik, mint egy klub: ha összegyűlnek, különféle témák szakértőit hívják meg, együtt szerveznek programokat, kirándulnak, összeülnek társasjátékozni, vagy színházba mennek, külföldre utaznak. Van saját rendszeresen megjelenő lapjuk is és közös Facebook-csoport.

A klubtagság feltétele, hogy az éves tagdíjat befizessék. Valószínűleg ezt nem fizette be Várkonyi Andrea, ezért beszéltek múlt időben a klubtagságáról a Fókuszban. Az RTL műsorában a Mensa-tesztről, a klub tevékenységéről volt szó, a Mensa HungarIQa elnöke, dr. Kovács Katalin azt mondta, több híres tagjuk is van, de ezt csak akkor kommunikálják, ha a híresség erről korábban beszélt a nyilvánosságnak. „Ilyenek például Michelle Wild, Vitray Tamás, és korábban tagunk volt Várkonyi Andrea is” – mondta az elnök a Fókuszban.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!