Napi friss

Tóth Gabi Puzsér Róbertről: „Egyszer felhívtam, hogy üljünk le beszélgetni”

Az énekesnő és az egyik legfőbb kritikusa többször sms-eznek egymással.

Tóth Gabi az elmúlt években az egyik legmegosztóbb énekesnővé vált az országban. Vannak, akik rajonganak érte, de olyanok is akadnak szép számmal, akik nincsenek túl jó véleménnyel róla. Ez utóbbi tábort erősíti Puzsér Róbert is, aki rendszeresen górcső alá veszi az énekesnő különféle megnyilvánulásait. „Azt hiszem, túl komolyan vesz engem Puzsér, ez a baja. Mindig ezt érzem, mikor ideologizálni próbál, meg mindenféle bölcselkedésekbe keveredik a személyemet illetően. Én nem foglalkozom magammal ennyit, mint amennyit ő velem” – mondta nevetve Gabi a Mutasd Magad című műsorban.

Az egyik kemény kritikája után Gabi megszerezte a telefonszámát, és megkereste Puzsért. „Amikor valami hülyeséget ír, szoktam neki üzenni. Egyszer felhívtam, hogy üljünk le beszélgetni, nyitott is volt rá, csak aztán a gyerek meg a covid miatt nem jött össze a találkozó. Magánemberként jó fej ember lehet, de az, amit kifele mutat, teljesen más dolog. Mindig elmondja, hogy nem a személyemmel, hanem a médiajelenségemmel van baja. Hát nekem is az ő médiajelenségével van bajom” – magyarázta az énekesnő.

Kiemelt képek: TV2, RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!