Napi friss

Kucsera Gábor – Kisfia arról álmodik, hogy szülei ismét egy pár lesznek

A korábbi élsportoló elmondta, lát-e esélyt arra, hogy Tápai Szabinával újra összejöjjenek.

Kucsera Gábor és Tápai Szabina bő egy éve jelentették be, hogy külön utakon folytatják. Azóta kapcsolatuk kiegyensúlyozottabb, mint valaha, békességben és egyetértésben nevelik három gyereküket. „Amióta külön vagyunk, azóta nagyon sok mindent meg tudunk beszélni, olyan dolgokat is, amiket korábban nem tudtunk. Őszinteséggel, nyitottsággal, nem anyázással, nem ajtócsapkodással, egy tök nyugodt beszélgetés van. Azt gondolom, hogy mindkettőnknek kellett, hogy ez megtörténjen, hogy épülni tudjunk, hogy fejlődni tudjunk. Szabina is tudjon fejlődni, én is szembe tudjak nézni a saját hibáimmal” mondta Gábor a Palikék Világa című műsorban.

Gyerekeiket egy jól bejáratott rendszer szerint nevelik. „Négy napot Szabina van velük, négy napot pedig én, és vannak néha közös programok is. Ők maradtak a bázisukon, Pesten kívül, nincsenek kibillentve a környezetükből, közel van az iskola, óvoda, haverok. Mi pedig Szabinával megoldjuk azokat a napokat, amikor velük vagyunk” árulta el.

Ha ennyire nagy egyetértésben sikerül venni a mindennapi akadályokat, sokakban felmerülhet, miért nem adnak egy új esélyt a kapcsolatuknak. A tízéves fiuk, Beni is gyakran szóvá tette ezt korábban. „Nyilván tudom, neki az az álma, hogy újra együtt legyünk. De azt próbáltuk neki elmagyarázni, hogy ezt nekünk is így kell gondolnunk.  Azokat a dolgokat, amiket egymásnak okoztunk, a fájdalmat, amit okoztunk, azokat tudjuk megbeszélni, és egymásnak megbocsátani. Amíg nincs megbocsátás, addig felesleges bármit is újrakezdeni”  magyarázta.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!