Napi friss

Hódi Pamelának balul sikerült a Valentin-nap – Kihozták a sodrából

Ahogy a mondás is tartja: csőstül jön a baj.

Hódi Pamela elmondása szerint mindig igyekszik őszintén, filterek nélkül kommunikálni a követőivel, ennek ékes bizonyítéka a tegnapi Instagram-bejegyzése is, ahol arról beszélt, mennyire nem úgy alakult a napja, ahogy szerette volna, mégis egy aprócska mosoly gyógyír lehet a mindennapi gondokra. „Egy apró mosoly került az arcomra, pedig Via (a kislánya, Evolet – a szerk.) beteg lett, így sajnos lemaradt a farsangról, amit annyira várt. Készültünk rá, már mondhatni, lelkesedést váltott ki belőlem is, amit nem is gondoltam volna.” Ráadásul a szerelmesek ünnepén még szóváltásba is keveredett, ami beárnyékolta az egész napját. „Egy apró mosoly azok után, hogy a mai napon vitatkoznom kellett valakivel… Rányomja a bélyegét a napomra, és ez idegesít, pedig aztán távol áll tőlem a veszekedés, a kiabálás meg főleg. Gyűlölöm és kerülöm az ilyen helyzeteket, de ha nagyon kihoznak a sodromból, akkor viszont robbanok.”

Pamela arra is kitért, hogy férjével, Tóth Bencével a Valentin-napot sem ünneplik, mi több, a házassági évfordulójukról is megfeledkeztek. „Csakhogy essen szó a Valentin-napról is: nem, mi nem ünnepeljük. Őszintén szólva, elfelejtettük a harmadik házassági évfordulónk napját, januárt 15-én délután jeleztük egymásnak, hogy egyébként ma vagyunk hat éve együtt.”

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!