Napi friss

Itt a megfejtés a Szoboszlai-rejtélyre

Nem is olyan nehéz kitalálni, mit jelentenek a focista tetoválásai, mint gondoltuk. A jobb mellkasára varrt számokkal legalábbis elboldogulunk.

Napok óta téma – nem csak a magyar sajtóban – a Liverpool jóképű magyar futballistájának új tetoválása. Szoboszlai Dominik testére Törőcsik Dani varázsolt látványos és egyben talányos ábrákat, és a kész műről fotókat is közzétett. Ezeket pedig nemcsak azért nézegetik sok ezren, hogy gyönyörködjenek Dominik kidolgozott felsőtestében, hanem azért is, mert szeretnék megfejteni a számok, ábrák jelentését.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Törőcsik Dániel (@torocsik_daniel) által megosztott bejegyzés

Nos, előbbi talán nem is olyan nehéz, mert Salzbugban a 14-es, Lipcsében a 17-es, a magyar válogatottban a 10-es, Liverpoolban a 8-as mezben játszott, illetve játszik. Nem titok egyébként, hogy a szüleinek is van tetoválása. „Anyukámnak vannak kisebbek, például az én nevem és a testvérem neve” – árulta el Dominik egy korábbi interjúban.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!