Napi friss

Falusi Mariann megtörte a csendet: „Eddig nem beszéltem erről, mert magánügy”

Az énekesnő szerint Lang Györgyi most is rajta nevet a túlvilágon.

Hosszú interjút adott a Nők Lapjának Falusi Mariann, a beszélgetés során természetesen a tavaly elhunyt Lang Györgyi is szóba került. Az énekesnő elárulta, ott volt, amikor barátnője örökre lehunyta a szemét. „Büszke vagyok rá, hogy végig otthon volt. Természetesen zajlott az egész, görcsök nélkül, úgy, ahogy éltünk. Két barátunk éppen a ház előtt kertészkedett, mi, többiek pedig a lakásban nyüzsögtünk… Eddig nem beszéltem erről a sajtóban, mert magánügy. Györgyi biztos most is röhög rajtam a túlvilágon, hogy egyáltalán minek…. Múltkor részt vettem egy reinkarnációs hipnózison, a terapeuta a végén megkérdezte, szeretném-e látni a halálomat. Mondtam, hogy nem. Tudom, milyen lesz, láttam Györgyiét. Egyébkánt csodálatos búcsúztatója volt. Rá akartak beszélni, hogy legyen egy Pa-dö-dő-búcsúkoncert is, de Györgyi nélkül semmi értelme nem lenne. Lezárult egy szép korszak, szerencsére mindent megcsináltunk, amit akartunk. Mindenkinek vannak veszteségei, túl kell élni. Teszem a dolgomat tovább” – fogalmazott Falusi Mariann.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!