Napi friss

Tarján Zsófi a Hernádi Judittal való együttélésről vallott: „Nem mondom, hogy tehermentes volt…”

Az énekesnő fél évig vendégeskedett a mamahotelben, nem igazán volt rá jó hatással ez az időszak.

Tarján Zsófi átmenetileg költözött vissza az édesanyjához, Hernádi Judithoz, amíg elkészült az új lakása. „A régi gyerekszobámba költöztem vissza, ami így 37 évesen kicsit necces, de tök jó időszak volt. Anyám és én is sokat tanultunk, de azért mindketten megháláltuk, amikor vége lett” – mesélte a Mokkában Zsófi.

Megannyi érdekes tanulsággal szolgált a mögöttük álló 6 hónapnyi együttélés. „Anti-szuperképességek jöttek elő belőlem. Visszafejlődtem a 19 éves koromtól a 6 éves koromig terjedő időintervallumba. Mondhatjuk úgy is, hogy elég komoly mentális wellnessen mentem keresztül, volt gőz, meg jégmedence. Nem mondom, hogy tehermentes volt, de sikerrel vettük” – mondta nevetve az énekesnő.

Szerencsére időközben már az új lakása is elkészült, így már be is költözött. „Egy sima társasházi lakásban lakom az erdő szélén. Nagyon szeretek ott lenni, mert csend és nyugalom van. Eddig én voltam ott egyedül, de most már beköltöztek az első szomszédok is. Tegnap pont megittunk két fröccsöt, és hosszasan beszélgettünk is” – vallotta be Zsófi.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!