Napi friss

Hosszú Katinka és férje között téma a válás

A sportoló szerint a hosszú házasság inkább egy hullámvasút, mint rózsaszín álom.

Exkluzív interjút adott a Nők Lapjának Hosszú Katinka, aki ezúttal is a rá jellemző őszinteséggel válaszolt a feltett kérdésekre. Többek között párjáról, Gelencsér Mátéról is beszélt. „A mi kapcsolatunk alapja ez az őszinteség. Remekül megértjük egymást, ami szintén elengedhetetlen. Lehet, hogy azért is, mert bizonyos tulajdonságainkban kifejezetten hasonlítunk egymásra, mi több, gyermekkori tapasztalatok, élmények terén is akad átfedés. Anyukáink – akik egyébként kifejezetten jóban vannak egymással – szinte egy időben születtek, ugyanabban az évben házasodtak, ugyanabban az évben váltak el – taglalta Katinka, mire az újságíró rákérdezett: van-e félsz benne a válással kapcsolatban. – Félelemből vagy sem, de beszélünk arról, hogy nem szeretnénk, ha szétmenne a családunk. Ezen lehet és kell dolgozni, mert egy hosszú házasság, párkapcsolat inkább hullámvasút, mint végig rózsaszín álom.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!