Napi friss

Curtis édesanyjára szörnyű körülmények között talált rá a családja

A felháborító ügyben vizsgálat indult, a kórház későbbre ígért tájékoztatást.

Több mint három órát kellett várni Curtisnek és testvéreinek, hogy kiérjen az édesanyjukhoz hívott mentő – osztotta meg a rapperFacebook-oldalán. Az eset szombaton történt, állításuk szerint Curtisék édesanyjának nagyon magas, 17,9-es volt a cukra, zavart volt, és fájt a lába. „Mondták, a Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó Osztályra szállítják. A telefonszámomat leírták a mentősök, és elvitték édesanyukánkat. Az este folyamán először 21:21-kor érdeklődtünk anyukánk hogylétéről, akkor azt a tájékoztatást kaptuk, hogy infúziót kap, mert kiszáradt, és hívnak bennünket, ha többet tudnak, de valószínű hazaengedik, és mehetek érte, majd letettem, és vártunk. Egy óra múlva, 22:24-kor ismét telefonáltam, akkor a hölgy, akivel először beszéltem, azt mondta, hogy a leadott számon az orvos hívni fog, mikor mehetünk” – olvasható Curtis bejegyzésében.

A család egész éjszaka várta a kórház hívását, hajnalban lefeküdtek aludni, majd reggel 7-kor hívták őket, hogy hazaszállították az asszonyt. „Összekaptunk magunkat, és gyorsan átmentünk a tőlünk 5 percre lévő lakásához, ahol az a kép várt, hogy anyu szatyra felakasztva a kilincsre, a pokróc a földön, de anyu sehol, köntösben, mezítláb (…) Anyukánkat egy emelettel lejjebb, egy instabil műanyag székre támaszkodva, azt maga előtt tova mintha a járás segítő kocsija lenne, sírva, kétségbeesve találtuk meg.” A család kiderítette, melyik cég vezette a hazaszállítást, amiről ezt írták: „A betegszállító cég munkatársa felelős, mert telefon nélkül, mezítláb, köntösben ott hagy az ajtó előtt egy mozgásában korlátolt 70 éves hölgyet úgy, hogy még le is teremti, miért hozatta haza magát, ha nincs itthon senki!”

A 24.hu megkereste az Országos Mentőszolgálatot, akik többek között azt írták: „A dokumentáció alapján az látszik, hogy a kórházba szállítás sürgősségi besorolása a beteg ellátási szükségletének és veszélyeztetettségi szintjének megfelelő volt – tájékoztatta a portált az OMSZ, ami azt is közölte: a betegszállítás nem az OMSZ feladata. – A beteg kórházból történő hazaszállításának elrendeléséért a kórház, a betegszállítás emberséges és szakszerű végrehajtásáért a feladattal megbízott betegszállító cég felelős.” Az OMSZ ezenkívül hozzátette: értik a család felháborodását, és mivel mulasztás történhetett, vizsgálat következik az ügyben. A kórház későbbre ígért tájékoztatást.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!