Napi friss

Vastag Csaba és felesége második nászútjukat töltik a földi paradicsomban

„Ez valami csodálatos” – érzékenyült el Domján Evelin, mikor meglátta, hova érkeztek.

Az énekes és fiatal szerelme tavaly nyár elején mondták ki egymásnak a boldogító igent egy mesébe illő esküvő keretében, ahonnan csak a Story tudósíthatott. A lagzi után egyből beköltöztek a Nyerő Páros villájába, ahol aztán többször megjegyezték: mézes heteiket tulajdonképpen a forgatáson töltik. Vastag Csaba és Domján Evelin persze nem elégedtek meg ennyivel, és a napokban a festői Maldív-szigetekre utaztak, hogy második, immár rendes nászútjukon ünnepeljék meg házasságkötésüket és szerelmüket. A házaspár a lélegzetelállító Kuramathi szigetén pihen, de már az odavezető út sem volt akármilyen. Miután kiértek a reptérre, és míg várták a gépet, pezsgővel koccintottak a hosszú út előtt. A Maldív-szigeteken a szállásukra érkezve, mutatós welcome drink várta őket, majd miután bejelentkeztek, egy nyitott terű autóval vitték őket a tengerben álló bungalójukhoz. Az ágyon Happy Honeymoon, azaz Boldog Nászutat-felirat várta őket, a személyzet pedig még egy szívet is formált az ágyneműre. A pazar berendezésnél – a kád egy ablak előtt áll, és az Indiai-óceán türkizkék vizére néz – már csak a panoráma mesésebb. Csabáék bungalójához tartozik egy tágas erkély, illetve egy feszített víztükrű úszómedence is, ahonnan élvezni lehet a végtelen óceán lenyűgöző látványát. „Ez valami csodálatos” – kommentálta elérzékenyülve Evelin a látottakat TikTok-oldalára feltöltött videójában. A házaspár láthatóan minden percét élvezi a fantasztikus utazásnak. Az énekes posztolt is egy medencés képet az Instagram-oldalán, ahogy szerelmesen összebújnak a nejével. A képhez annyit írt: „Megtaláltam a kis hableányt.”

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!